Drónok. Illusztráció
Drónok. Illusztráció

MTI

 / Közélet

A lakosságot nyugtalanító azonosítatlan drónok miatt fordult Joe Biden elnökhöz New Jersey állam kormányzója pénteken, miközben a repülő eszközök több államban is feltűntek.

Hirdetés

Phil Murphy, New Jersey kormányzója arra kérte Joe Biden elnököt, hogy mozgósítson erőforrásokat a térségben hetekkel ezelőtt feltűnt drónok ügyében, amelyek rendeltetéséről egyelőre a hatóságok nem adtak információt.

A demokrata politikus szerint számos kérdést vet fel az éjszaka kivilágított drónok közlekedése lakott területek és részben katonai létesítmények felett.

A kormányzó még szerdán arra hívta fel a figyelmet: a szövetségi kormányzat hatáskörébe tartozik, hogy intézkedjen, akár a drónok megsemmisítéséről.

Kathy Hochul, New York állam kormányzója pénteken úgy nyilatkozott, hogy államából is érkeztek bejelentések a "titokzatos" drónokról, ugyanakkor hozzátette, nincs jele annak, hogy ezek közbiztonsági vagy nemzetbiztonsági kockázatot jelentenének.

Connecticut állami rendőrsége pénteken közleményben tudatta, hogy vizsgálják a légi eszközök megjelenését az állam légterében, és erre egy külön drón-észlelő rendszert állítottak szolgálatba.

John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági kommunikációs tanácsadója ugyanakkor az elnöki hivatal csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy

a szóban forgó drónok törvényesen működtetett eszközök, nem merül fel nemzetbiztonsági kockázat, arra ugyanakkor nem adott választ, hogy pontosan milyen eszközökről van szó.

Az ügy téma volt a Kongresszusban is ahol Mike Johnson republikánus házelnök zárt ajtók mögött kapott tájékoztatást az illetékes hatóságoktól csütörtökön.

Több kongresszusi tag is aggodalmának adott hangot, közülük Richard Blumenthal, a szintén érintett Connecticut állam szenátora úgy nyilatkozott, hogy a nem azonosított légi eszközöket le kell lőni.


 

Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram

Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.