A Napot, a Földet és majdnem az összes bolygót elnyelné egy kozmikus szörny

A méretek kozmikus dimenziói teljesen mások, mint amit itt a Földön megszoktunk. Ez egyaránt igaz az emberi ésszel szinte felfoghatatlan távolságokra, hőmérsékleti értékekre, és nem utolsósorban a tömegre is. Bolygónkhoz képest a Naprendszer fejedelme, az 1314 földtömegű Jupiter valódi gigásznak számít.

Éltető központi csillagunk, a Nap méretéhez képest a téli égbolt egyik legismertebb csillaga, az Orion konstellációban látható Betelgeuze vörös óriás viszont már elképesztő méretű: az átmérője nagyjából 764-szerese a Nap átmérőjének - írja az Origo.

De még ez az óriási kozmikus monstrum is csak „apróság" az univerzum nemrég konfirmált legnagyobb csillagához, a Stephenson 2-18 nevű szuper vörös óriáshoz képest, ami akkora, hogy közel tízmilliárd Nap férne el a belsejében.

Óriásira dagadó kozmikus különcök

A csillagok között egészen apró bolygóméretű égitesteket ugyanúgy találhatunk, mint nehezen felfogható méretű óriásokat. A szélsőséges méret és tömegbeli különbségek a csillagfejlődés törvényszerűségeire vezethetők vissza. Ha felnézünk az éjszakai égboltra, minden egyes hunyorgó fénypont egy-egy kozmikus termonukleáris kohó, amelyek a magjukban zajló magfúziónak köszönhetik a fényüket.

Már szabad szemmel is megfigyelhetjük, hogy a csillagok különböző színekben ragyognak; vannak köztük a gyémánthoz hasonlóan sziporkázó kékesfehér vagy fehérben pompázó égitestek, narancsszínben tündöklő, vagy éppen vörösben játszó csillagok.

A színek egyaránt utalhatnak a csillag korára, és a méretére is. A naphoz hasonló átlagos tömegű csillagok mellett, amelyek a Tejútrendszer és a galaxisok leggyakoribb csillagai, léteznek hihetetlenül méretes kozmikus objektumok is, ezek az óriáscsillagok.

Az óriáscsillagok azok a kozmikus különcök, amelyeknek lényegesen nagyobb az átmérőjük és a fényük, mint az átlagos (a csillagászok ezeket úgy emlegetik, mint a fősorozatbeli) csillagoknak, noha a felszíni hőmérsékletük ugyanakkora, mint kisebb „szürke" társaik tömegének. Az óriáscsillagok sugárzási intenzitása néhány százszor magasabb a Napénál, a fényességük pedig legalább a tízszerese, de akár a tízezerszerese is lehet központi csillagunk fényességének.

Az óriáscsillagok családjának külön „frakcióját" alkotják a vörös óriások. Ezek olyan, az életük vége felé járó csillagok, amelyek az őket éltető termonukleáris „tüzelőanyag", a hidrogén legnagyobb részét már elégették. Ilyenkor a csillag a hidrogént héliummá egyesítő magfúzió „salakanyagát" a mag felett képződött héliumot kezdi el égetni, ami által ez a termonukleáris energiaforrás közelebb kerül a csillag felszínéhez.

Ezzel függ össze, hogy a csillag elkezd tágulni, erőteljesen növekedni, ami miatt fényesebbé válik, de egyben lecsökken a felszíni hőmérséklete. Ezeknek a többi fősorozatbeli csillaghoz képest hűvössé vált óriásoknak az alacsony felszíni hőmérséklet miatt vörös a fényük, ezért hívják őket vörös óriásoknak.

Egy kozmikus szörnyeteg, amely még a Szaturnuszt is elnyelné

De mekkorára hízhat egy felfúvódó vörös óriás? A mintegy 2,5 naptömeget meghaladó fősorozatbeli csillag esetén akár elképesztő méretűre is. ( A vörös óriás állapot a csillag életciklusában viszonylag rövid szakasznak számít, amelyet a gravitációs összeomlás – és a csillag tömegének függvényében – a szupernóva-robbanás vagy a fehér törpévé zsugorodás követ.)

Az univerzum legnagyobb ismert csillagának képzeletbeli dobogójának csúcsán egészen a közelmúltig a Pajzs-csillagképben található UY Scuti nevet viselő szuper vörös óriás állt. A tőlünk 9400 fényév távolságra fekvő óriáscsillag átmérője 1420-szorosa a Napénak. Szemléltetésképpen, hogy érzékeljük ezt az iszonyatos átmérőt, a Nap átmérője 1,392·106 , vagyis megközelítőleg 1 millió 400 ezer kilométer. ( A Föld egyenlítői átmérője kereken 12 756 km.) Ha az UY Scuti állna a Naprendszer középpontjában, a gigantikus csillag elnyelné a Naptól közel 800 millió kilométer távolságra keringő gázóriást, a Jupiter bolygót.

Ma már viszont nem az UY Scuti birtokolja az univerzum legnagyobb ismert csillaga címet, amelytől tavaly egy még nála is hatalmasabbnak bizonyult a kozmikus leviatán.

Ennek az elképesztő óriásnak külön érdekessége, hogy kozmikus értelemben – igen közel, „mindössze" 19 ezer fényév távolságra van tőlünk. A galaktikus szörnyeteg a Stephenson 2 nyílt csillaghalmazban lapul, amelyet Charles Bruce Stephenson amerikai csillagász fedezett fel 1990-ben, mély infravörös mérésekből származó adatok alapján.

Noha a Stephenson 2-18 felfedezése már több mint három évtizedes múltra tekint vissza, de csak a tavaly elvégzett pontos mérésekből derült ki, hogy méretben túltesz az UY Scuti rekorder vörös óriáson is. Hogy mekkora is valójában ez a trónfosztó gigász, álljon itt néhány meghökkentő adat. A Stephenson 2-18 egyenlítői átmérője - nem tévedés , 2154-szer nagyobb, mint a Napé. Ez praktikusan azt jelenti, hogy a Stephenson 2-18 térfogatába kereken tízmilliárd Napot, és 13 billió (milliárdszor milliárd) Földet lehetne belezsúfolni.

 Hogy létezik-e a Stephenson 2-18-nál is nagyobb szupercsillag, egyelőre nem tudjuk, ám bizonyos, hogy az univerzum még csak a titkai kisebb részét fedte fel előttünk.