Az édesburgonya az ültetését követően (május vége – június eleje), egészen a betakarítás napjáig folyamatos törődést igényel.
A 45 éves grúz férfi átesett a katonai orvosi vizsgálaton, de nem jelent meg a toborzóirodában.
A védő 2025. szeptember 23-án hunyt el.
Idén ünnepli fennállásának harmincadik születésnapját a Credo Együttes.
Najla Kassab a háború borzalmait megtapasztaló emberként érkezett Kárpátaljára.
Remény van az Ukrajna EU-csatlakozásáról szóló tárgyalások első klaszterének megnyitására – jelentette be hétfőn Marta Kos, az Európai Unió bővítésért felelős biztosa.
A 41 éves Németi Istvánt sokáig eltűntként tartották nyilván.
A férfi 340 hrivnyás pénzbírságot kapott.
Az idei rendezvény iránt nagy volt az érdeklődés: 150-en álltak rajthoz.
A Kárpátaljai Magyar Líceum (KML) 2023-ban nyitotta meg először kapuit.
A fotópályázat legfontosabb célja őseink példájának, emlékeinek képi ábrázolása.
Az eseményre mintegy 70 fő érkezett Kárpátalja számos gyülekezetéből.
A Fedák Sári-díjat Szűcs Nelli Jászai Mari-díjas színművésznő kezdeményezésére 2021-ben hozták létre.
A hőmérséklet visszaesik: a hét második felében már csak 11-16 fok várható a legmelegebb órákban.
Kárpátalján nem csak a magyar és német ajkú őshonos lakosság került a sztálini terror legszörnyűbb bugyrába, de papjaik és püspökeik is.
A jótékonysági eseményre eljöttek Beregszász testvérvárosainak küldöttei.
Az eseményen mintegy 600 fővel képviseltették magukat a kárpátaljai magyar görögkatolikus hívek.
Szeptember 25-én került átadásra Tiszabökényben a Glória Ifjúsági és Missziós Központ sportpályája.
Isten bemutatta az Ő szeretetét mirajtunk: elküldte a Fiát, hogy megkeressen, felemeljen, megtisztítson.
Aknaszlatinai férfi ellen indult eljárás: az orosz hadseregben szolgál az ukrán hadsereg helyett.
Szeptember 24-én a Csurgói Városi Könyvtárban került bemutatásra Lengyel János Jenciklopédia című kötete.
Az ukrán vezérkar bizonyítékot mutatott be a magyar drón berepüléséről Ukrajna területére.
Budapest és Beregszász között 2017-ben írták alá a testvérvárosi megállapodást.
Újabb névvel bővül a magyar szentek mennyei panteonja.
Az ukrán féltől sem kaptak ilyen esetre vonatkozó tájékoztatást, pedig folyamatos kapcsolatban állnak velük.
Zelenszkij hozzátette, hogy utasítást adott az információk ellenőrzésére.
2025. szeptember 24-én online formában került sor a Kárpátaljai Tehetségsegítő Tanács tanévkezdő ülésére.
A háborúban életét vesztette Alik Zevdij, Olesnyik (Szőlősegres) község lakosa.
Tartalmas kétnapos osztálykirándulás részesei lehettek a Kossuth Lajos Líceum 10. osztályos tanulói.