A málenykij robot áldozataira emlékeztek Beregardóban - „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején”

November 19-én a beregardói temetőkertben a sztálini terror helyi áldozatainak emlékére felállított emlékműnél jött össze a megemlékezők kis csapata.

Főhajtás a malenykij robot áldozatainak emléke előtt - Máig ható sorstragédia

A kárpátaljai magyarság legnagyobb tragédiáját 1944 őszén élte át.

A kárpátaljai magyarok golgotájára emlékeztek Badalóban - A gyülekezetek pedig erősödtek a hitben…

A templom szomszédságában lévő Mártírok emlékmű köré gyülekeztek a megemlékezők.

Romzsa Tódor görögkatolikus püspök.(forrás: Magyar Kurír)

Kárpátalján nem csak a magyar és német ajkú őshonos lakosság került a sztálini terror legszörnyűbb bugyrába, de papjaik és püspökeik is.

Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa. Ukrán parlament

Ruszlan Sztefancsuk, az ukrán parlament elnöke bejelentette, hogy már dolgoznak egy olyan határozattervezeten, amely hivatalosan is elismeri és elítéli a szovjet rezsim Kárpátalján elkövetett rémtetteit a magyar és német lakosság ellen 1944 és 1946 között.

Tematikus előadással egybekötött megemlékezés a Rákóczi Főiskolán - Uram, segíts haza minket. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai foglyok és kényszermunkások emléknapján a beregszászi Rákóczi Főiskolán megemlékeztek a sztálini terror kárpátaljai áldozatairól.

A málenykij robot áldozataira emlékeztek Beregszászon - Főhajtás imával, névsorolvasással, gyertyás felvonulással. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

A kárpátaljai magyarság 80 évvel ezelőtt bekövetkezett legnagyobb sorstragédiájára emlékeztek Beregszászon a Pro Cultura Subcarpathica szervezésében.

A mártírokra emlékeztek Badalóban - Isten legyen a mi sziklavárunk!

Mint minden év november harmadik vasárnapján, úgy idén is megemlékeztek az 1944-es sztálini terror kárpátaljai és badalói áldozatairól Badalóban.

80 éve történt. Megemlékezés a sztálini terror áldozatairól - Szolyva, a magyar Golgota. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

A kárpátaljai magyarok Golgotájára való központi megemlékezésre idén is Szolyván, az itt létesített emlékparkban került sor.

Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó

Felelősséggel tartozunk az ártatlan áldozatoknak, valamint a jelen és a jövő generációinak is, hogy soha ne ismétlődhessenek meg ezek a szörnyűségek.

Amikor magasra emelték a szabadság fáklyáját

A tragikus eseményekkel terhes 20. század legdicsőbb napja a mai, mert Hunniában 68 évvel ezelőtt felvirradt a szabadság napja.