– Milyen nehézségeket kellett leküzdeniük a virágkertészeknek? – Bucsella Enikőtől, a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségének (KMVSZ) falugazdász-szaktanácsadójától először ezt kérdeztük.

Így év elején elengedhetetlennek tűnik a mögöttünk hagyott 2020-as esztendő tapasztalatainak összegzése már csak azért is, hogy sikeresen megbirkózzunk az előttünk álló 2021-es év feladataival, és szembe tudjunk nézni az újabb kihívásokkal.

A Feketepatakon élő Sárga Erzsébet kezei közül igazi remekművek kerülnek ki. Láthattak már tőle Hupikék törpikék kompozíciót, a Frédi és Béni mese részletét, de a nagyobbaknak hagyományos magyaros mintával is dekorál.

A Feketepatakon élő Sárga Erzsébet kezei közül igazi remekművek kerülnek ki. Láthattak már tőle Hupikék törpikék kompozíciót, a Frédi és Béni mese részletét, de a nagyobbaknak hagyományos magyaros mintával is dekorál. Vele beszélgettünk kezdetekről, kihívásokról.

Az egyik legnehezebb kérdés a zöldségtermesztésben a palántanevelés, de különösen a fóliasátrakban, mert itt dől el a sorsa a további eredményes munkánknak. Én a palántanevelést mindig egy csecsemőhöz hasonlítom, aminek meg kell adni mindent, amit követel a szervezete.

Derceni Géza és felesége, Viola 65 évvel ezelőtt fogadtak örök hűséget.

„A házasság Isten ajándéka és a későbbi család alapsejtje. Benne a férfi és a nő Isten akarata szerint szeretetközösségben, testi közösségben és szolgáló közösségben egyesül, amelyek egy életre szólnak… Szeretet és hűség – ez a két elem a házasság épületének két tartóoszlopa. Ha bármelyik összeroskad, összeomlik az egész épület, csak romok maradnak.

Beregszász madártávlatból. Fotó: Bunda Szabolcs

Nem oly nagy gond, nyugtathatnánk azokat, akik amiatt aggódnak, hogy a Beregszászt félkörben védő, egykor csodálatosan rendben tartott, szakszerűen gondozott szőlőtáblák neve hamarosan a feledés homályába vész.

Kocsis Marianna, a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium tanáraként fontosnak tartja a tanár-diák bizalom kiépítését, hisz csak így lehet sikeres egy hosszú és sokrétű oktatási folyamat.

Kocsis Marianna, a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium tanáraként fontosnak tartja a tanár-diák bizalom kiépítését, hisz csak így lehet sikeres egy hosszú és sokrétű oktatási folyamat.

2021-ben megjavítják a katasztrofális állapotban lévő Macsolai utat Beregszászban.

2021-ben megjavítják a katasztrofális állapotban lévő Macsolai utat Beregszászban.

Utasszállító autóbusszal ütközött egy személygépkocsi Kárpátalján
A közlekedési baleset február 12-én kijevi idő szerint 7 óra 9 perckor Kárpátalján, a Rahói járásban, Kaszómező (Косівська Поляна) településén történt
Csaknem 200 csomag cigi miatt autója nélkül maradt egy magyar férfi Kárpátalján
178 csomag cigarettát fedeztek fel a határőrök a vámosokkal együtt Kárpátalján, a Tiszaújlaki ukrán-magyar határátkelőhelyen
Drogdílert lepleztek le Beregszászban
Február 12-ére virradóan a rendőrök metamefetamin értékesítésén értek egy 29 éves lakost Beregszászban. Az illető függőknek árulta a tiltott anyagot
A csempészek bosszúja: ismeretlenek támadtak a haranglábi határőrökre Kárpátalján
Február 11-én ismeretlen személyek betörtek egy magánlakásba Kárpátalján, amelyet a Munkácsi Határőrség haranglábi osztagának két határőre bérelt
Víz alatt a beregszászi Oázis park

A napokban történt heves esőzéseknek köszönhetően több kárpátaljai folyó kilépett a medréből. A megáradt Vérke-patak miatt víz alá került az Oázis park

Évadnyitó a Nagyberegi Tájházban

Élettel telt meg a Nagyberegi Tájház. A karanténhelyzet miatt hosszú kényszerpihenő után a Pro Cultura szervezésében megtarthatták az első foglalkozást

Hátborzongató közlekedési baleset történt Kárpátalján és árokba csúszott egy személygépkocsi Gát közelében: február 11-i hírösszefoglaló
Hátborzongató közlekedési baleset történt Kárpátalján; Hólavina zúdult a Kijev-Csap autóútra - február 11-i hírösszefoglaló
Beszakadt az út Kárpátalja egyik településén
Ivan Pohorilyak, a Perecsenyi közösség vezetője útösszeomlásról számolt be Kárpátalja egyik településén, Kapuszög (Ворочево) bejáratánál
Fokozottan ellenőrzik a karantén-előírásokat a Beregszászi Járásban
A Beregszászi Államigazgatás helyettes vezetője, Bimba Ferenc megbeszélést tartott a rendőrséggel, és megvitatta a karantén-előírások fokozott ellenőrzését
A cigarettacsempészetet segítették a Munkácsi Határőrség katonái
Az SZBU munkatársai egy nap alatt két cigarettacsempészeti rendszert tártak fel. A cigarettacsempészetet a Munkácsi Határőrség tisztviselői segítették
Új hangszerekkel gyarapodott a Bátyúi Művészeti Iskola

Németh László gondolatai a zene „hasznáról” mindenképpen időszerűek, hiszen kulturális intézmények (művészeti iskolák) bezárásáról hallunk

Megáradtak a folyók Kárpátalján
Kárpátalján a nagy mennyiségű csapadék áradásokat okozott, és öt folyó kilépett a medréből. Ezek a Tisza, a Latorca, a Borzsa, a Pirja és a Turja folyók
Víz árasztotta el Beregszász több utcáját
A nagy mennyiségű csapadék miatt víz árasztotta el Beregszász több utcáját. A szakemberek sürgősen árkokat ásnak, hogy elvezessék a vizet
A beregszászi lakóközösségek tagjainak figyelmébe!
Február 11-én elfogadásra került, hogy milyen rend szerint történik a beregszászi lakóközösségek épületei nagyjavításainak társfinanszírozása
Zebrán ütöttek el egy nőt Ungváron

Február 9-én kijevi idő szerint körülbelül 21 órakor Kárpátalja megyeszékhelyén, Ungváron, a Szabadság sugárúton egy közúti baleset történt

Öngyilkosságtól mentettek meg egy fiatalembert Kárpátalján
Kárpátalján a Munkácsi Kerületi Rendőrség gyors reagálású csapatának emberei megmentették egy 21 éves beregszentmiklósi (Чинадієво) fiatalember életét
A 2021-2023-as évekre szóló programról döntöttek a Beregszászi Kistérségben
Február 11-én ülést tartott a Beregszászi Kistérség Végrehajtó Bizottsága. Az ülésen elhangzott, hogy tavaly 99,4%-ra sikerült teljesíteni a büdzsét
Árokba csúszott egy személygépkocsi Gát közelében

A rossz időjárási körülmények miatt ma, február 11-én dél körül a beregszászi járási Gát közelében egy közlekedési baleset történt

Rablást derítettek fel a rendőrök Munkácson
Február 9-én Munkácson a Kerületi Rendőrséghez egy 38 éves helyi lakos fordult, aki elmondta, hogy egy ismeretlen személy kirabolta őt
Hátborzongató közlekedési baleset történt Kárpátalján
Február 10-én a sürgősségi mentőszolgálathoz bejelentés érkezett, hogy Kárpátalján, a Szolyva-Dolha útvonalon egy közlekedési baleset történt
Drogdílert fogtak el Munkácson
A kárpátaljai Munkácson a rendőrök őrizetbe vettek egy 39 éves munkácsi férfit, miközben pszichotróp anyagokat próbált eladni
Búcsút mondhatunk a magyar zászlóknak Kárpátalján?
A Legfelső Tanácsnál beregisztráltak egy törvényjavaslatot, mely szabályozná más államok szimbólumainak használatát az önkormányzati hivatalok épületein
Kárpátaljai pártok Zelenszkijhez fordultak a három ukrán tévécsatorna megszüntetése miatt
A kárpátaljai megyei tanács négy frakciója, köztük a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Volodimir Zelenszkij elnökhöz fordult felhívással