A 2021-2023-as évekre szóló programról döntöttek a Beregszászi Kistérségben
A 2021-2023-as évekre szóló programról döntöttek a Beregszászi Kistérségben
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

Február 11-én ülést tartott a Beregszászi Kistérség Végrehajtó Bizottsága.

Hirdetés

Az ülésen a város 2020. évi költségvetésének teljesítéséről szóló tervezet megvitatása során elhangzott,

hogy tavaly 99,4%-ra sikerült teljesíteni a büdzsét

- közli Babják Zoltán polgármester közösségi oldalán.

A költségvetés bevételei összesen 202,75 millió hrivnyát tettek ki - hangsúlyozta városunk első embere.

Továbbá megtudhattuk azt is, hogy az ülés résztvevői jóváhagyták, hogy milyen rend és feltételek mellett nyújthat fizetett szociális szolgáltatásokat a territoriális szociális központ,

illetve jóváhagyták ezek díjszabását.

Babják Zoltán kifejtette, hogy a megbeszélés során elfogadásra került az a 2021-2023-as évekre szóló program is, amely alapján megszervezik és realizálják a közmunka végzését azon szabálysértők által, akiket erre ítél a bíróság.