Kárpátalján egy kisfiú a rendőrséggel "köröztette" a Mikulást

Kárpátalján, Szolyván egy 8 éves kisfiú fordult a rendőrséghez azzal a kéréssel, hogy keressék meg Szent Miklóst, hogy hozzon ajándékba egy tolószéket kisöccsének

Téli minifutball versenyt tartottak Beregszászban

A döntőben a gáti és bátyúi csapat találkozott, a győztes kupát a gátiak vihették haza

Átadták a Magyar Kultúráért Kárpátalján pénzalap díjait

A Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány 2021-ben is lehetőséget biztosított a diákok, szülők számára, hogy szavazzanak kedvenc pedagógusukra

Adventi vidám kézművesség

December 17-én délután a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai kézműves délutánt szerveztek az érdeklődő gyermekek számára

Meggyulladt a negyedik gyertya a Tiszaháti Kistérség adventi koszorúján

December 19-én ünnepélyes keretek között, jótékonysággal egybekötve meggyulladt a negyedik gyertya lángja a Tiszaháti Kistérség adventi koszorúján

Szabálysértő gyalogost gázoltak halálra Kárpátalján

Egy Opel Vivaro típusú autó sofőrje elütött egy gyalogost, aki szabálytalanul az úton akart átszaladni

A beregszászi Rezeda Folkműhely karácsonyi műsorán

A beregszászi Rezeda Folkműhely megalakulásának ötödik évfordulóját méltatta

Megölte apját egy férfi Kárpátalján

Egy 42 éves ittas férfi megkéselte 66 éves apját

Kenőpénzt ajánlott a rendőröknek egy szabálysértő sofőr Kárpátalján

Az okmányok ellenőrzése során a TOR osztag munkatársainak a sofőr 1000 hrivnya kenőpénzt ajánlott fel

Jó hangulatban búcsúztatták az évet a KMKSZ-aktivisták

A KMKSZ középszintű szervezetei közül legnagyobb tagsággal bíró beregszászi járási alapszervezeti vezetők december 16-án találkoztak az idén utoljára

Németországban ellopott gépkocsival próbált bejutni Ukrajnába egy orosz nő

A nemzetközileg körözött gépkocsival egy 38 éves orosz nő próbált bejutni Ukrajnába az asztélyi ellenőrző ponton keresztül

A kárpátaljai tornagyőzelemre emlékeztek Beregszászon

Október 7. és 10. között a székelyföldi Csíkszentdomokoson rendezték meg az I. Nemzeti Összetartozás nevet viselő labdarúgó-tornát, amelynek a győztese a Kárpátalja együttese lett

Ünnep a harcok közepette -30 éves a KMPSZ

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) a pedagógusok érdekvédelme, továbbképzése mellett immáron három évtizede küzd

Megérkezett vidékünkre a betlehemi láng

A betlehemi Születés kápolna öröktüzénél meggyújtott és a világ több ezer pontjára eljuttatott láng a krisztusi szeretetet hirdeti

Adventi ünnepség Beregszászon

A hit, a remény, a boldogság lángja után végre fellobbant a szereteté is

A zöldségtermesztést szeretném 2 csoportra osztani: szabadföldi és fóliás zöldségtermesztésre.

Ahol a földnek jósága a lélek virágává válik, ott boldogság fakad. Ezt a boldogságot próbálja átadni virágkölteményeivel a tiszabökényi Virág Varázs üzlet tulajdonosa Kapa Nikoletta.

A boldogságot próbálja átadni virágkölteményeivel a tiszabökényi Virág Varázs üzlet tulajdonosa Kapa Nikoletta.

„Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki nem adott neki. Ekkor magába szállt és ezt mondta: Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen halok!” (Lk 15, 16–17)

Angersi birs. Szeptember végén érő fajta. Gyümölcse alma alakú, középnagy, csészemélyedésénél bordázott, narancssárga.

Egy vállalkozó számára, különösen annak, aki a vendéglátással kötelezte el magát, nagyon fontosak a visszajelzések. Érkezzenek azok akár a vendégek, vagy akár a szakma részéről – vallja Biró Tibor, a Makkosjánosiban található Helikon Hotel és Étterem tulajdonosa.

A Kárpátaljai márka bejegyzett védjeggyel rendelkezik, amelynek tulajdonosa a KMVSZ.

 A talajmunka során a felaprított szárakat és gyökérmaradványokat dolgozzuk be a talajba. Aratást követően ezzel a munkafolyamattal meggátoljuk a talaj állapotának romlását.

A mezőgazdaság, mint sok más szakmai tevékenység sikere is több tényezőtől függ és a részletekben rejlik.

Ebben a cikkünkben az okos eszközök legegyszerűbb típusaival, az okos relével és konnektorral fogunk foglalkozni.

Ebben a cikkünkben az okos eszközök legegyszerűbb típusaival, az okos relével és konnektorral fogunk foglalkozni.

Gál Natália, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színésznőjeként találta meg útját, emellett tanít és lelkeket is gyógyít. Vallja: Isten ideszánt minket, itt kell törekednünk a jóra.

Gál Natália, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színésznőjeként találta meg útját, emellett tanít és lelkeket is gyógyít.

Tanszercsomagot kaptak a badalói gimnázium elsősei

Az idei esztendőben december 17-én kaphatták kézhez a Badalói Gvadányi József nevét viselő gimnázium elsősei a KMKSZ és KMPSZ közös ajándékát

Nyolc afgánt fogtak Kárpátalján

Kárpátalján a rendőrök vizsgálják a nyolc illegális bevándorló határátlépési kísérletét

Négy indiai férfit fogtak Kárpátalján

A négy 27, 28 és 30 éves férfi legálisan lépett be Ukrajna területére, de illegálisan akartak elszökni az országból

Meggyilkolt és kirabolt egy nyugdíjast egy férfi Kárpátalján

A támadó egy bankkártyát, 500 hrivnyát, egy mobiltelefont és érméket vett el, és elmenekült a helyszínről

Sebességmérőt helyeznek ki Beregszászban: december 15-i hírösszefoglaló

Sebességmérőt helyeznek ki Beregszászban - hírösszefoglaló

Kárpátalja újra a sárga zónában

Ukrajnában egyetlen régió sincs a narancssárga zónában

Jóváhagyták a Beregszászi kistérség 2022-es költségvetését

Egy 2022–2023-as program keretében akadálymentesítik a fogyatékkal élők számára nyilvános infrastruktúrákat