Adventi ünnepség Beregszászon
Adventi ünnepség Beregszászon
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

Sokan tévedésből és teljes jóhiszeműséggel úgy gondolják, hogy az Isten és az ember kapcsolatában az a legfontosabb, ha mi teljes szívünkkel szeretjük a Mindenhatót. De a leglényegesebb mégiscsak az, hogy nekünk, esendő embereknek van egy nem személyválogató, megbocsátó Istenünk, aki arra vár, hogy teljes mértékben a szívünkbe fogadjuk őt, hangzott el Beregszászon a város főterén megtartott ünnepségen, ahol a helyi református gyülekezet ifjú tagjai az adventi koszorún meggyújtották az utolsó, negyedik gyertyát.

Hirdetés

A hit, a remény, a boldogság lángja után végre fellobbant a szereteté is, hangsúlyozta köszöntőjében Dobsa István, a KMKSZ Ifjúsági Szervezetének vezetője. Kegyelmi időszak a mostani sok tízezrek számára, hisz hónapokon át tartó távollét után külföldi munkájukból hazatérve ők is családjuk körében tölthetik a szeretet ünnepét. Ilyen körülmények között talán nem lehetetlen egy időre mögöttünk hagyni a sok megoldatlan problémát, és hittel, szép reményekkel eltelve ünnepelni a Megváltó születését.

Ezen a vasárnapon a görögkatolikus templomokban Jézus Krisztus családfája kerül ismertetésre, mondta el Marosi István görögkatolikus áldozópap. Ez az életfonál visszavezet azokra az időkre, amikor az ember még az örök boldogság állapotában élt. Valami hasonlót érezhetünk most, ha elfogadjuk Krisztust, hisz az ő tanítása ma is életünk legfőbb zsinórmértéke.

Molnár János római katolikus esperes-plébános arra figyelmeztetett, hogy a hamarosan elérkező karácsony talán a legkedvezőbb alkalom arra, hogy Jézus Krisztust személyes megváltónkká fogadjuk, és hogy megéljük és továbbadjuk azt a tanítást, hogy velünk az Isten minden veszedelemben, megpróbáltatásban és örömünkben.

Hirdetés

Az adventi várakozás igazából két irányú, fogalmazott Taracközi Ferenc, a beregszászi református gyülekezet vezető lelkésze. Mi, emberek sokszor azt várjuk, hogy mit tesz a Mindenható, miként kívánja formálni életünket.

Ugyanakkor nem érezzük magunkat személyesen megszólítva: ugyan nekem mit kell tennem ahhoz, hogy szerető Istenem parancsait teljesítsem? Ezért fontos, hogy úgy éljük meg az adventi időszakot, hogy mindenkor készen álljunk az Istennel való találkozásra, hogy folyamatosan munkálkodjunk lelkünk épülésén. A XX. század embere sokszor úgy érzi, hogy lehetetlen küldetés elfogadni Krisztus tanítását, s ugyanakkor megfelelni a mindennapi elvárásoknak, folytatta az lelkész. De ne feledjük, a Megváltó azért jött el hozzánk, hogy megtartson bennünket ebben a világban, s ne kivegyen belőle. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha teljes szívvel és odaadó lélekkel követjük őt.

Az alkalom végén a történelmi egyházak jelenlevő képviselői áldást kértek az egybegyűltek, valamint Beregszász valamennyi lakójának életére.

Az adventi ünnepséget a beregszászi református gyülekezet gyermek- és kamarakórusának énekszolgálata foglalta keretbe.

Kovács Elemér

Adventi ünnepség Beregszászon
Adventi ünnepség Beregszászon
Adventi ünnepség Beregszászon