A mezőgazdaságban nagy szükség lenne az éltető csapadékra.
December 11-én érkeztek munkalátogatásra.
Advent második vasárnapján a remény lángja lobbant fel.
A mérkőzés végén a győztesek okleveleket, kupákat és érméket vettek át!
A mérkőzésekről készült videófelvétel szakmai, módszertani elemzésére került sor.
Bizonytalan jövőben is bizton az Úrnál
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség XXXII. közgyűlése - A háború árnyékában is ki kell tartanunk
A háború árnyékában is ki kell tartanunk
Az orosz ajkúak kivételével számos területen visszaállítja a kisebbségek korábbi jogait.
Bemutatásra kerültek tájházaink
Veszprém vármegyéből érkeztek a névre szóló ajándékok.
Ünnepi díszben lelkünk, otthonunk, munkahelyünk
6 év börtönt kapott.
Az uborka tőhervadásának a kivédésére sok gazda az izolált bakhátas módszert választotta.
„Mély víz az ember szívének a terve, de okos ember kimeríti.” (Péld 20, 5)
Több mint 500 család részesült ebből a kedves ajándékból.
Újlakon vették őrizetbe, 1 kg marihuánát szállított.
Nincs szerencséje a 29 éves férfinak.
Történelmi időket élünk, ezért történelmi felelősséggel is bírunk
A szakmai rendezvényen 21 tanár vett részt.
December 2-án családi napra hívták a híveket.
„Áldjad, lelkem, az Urat…”
Advent kezdetén tartották a KOKE jubileumi közgyűlését.
Adventi gyertyagyújtás hóesésben.
30 éves a szervezett hitoktatás Kárpátalján.