A szőlő szaporításának számos módja ismert.

A szőlő oltásának indoka a filoxéra elterjedése és kártétele.

Beszélgetés Barta Elemér missziós lelkésszel: „Isten felemelt, mert terve volt velem”

A lelkész mindenkor a gyülekezet vezetője, aki felelős a közösség lelki irányításáért.

„A szeretet mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.” (1Kor 13,7)

Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke

Karácsony van. Az Isten közelségének szent ünnepe.

A cserkészek Kárpátaljára is elhozták a betlehemi békelángot

A betlehemi Születés-bazilikában örökké égő mécses a krisztusi szellemiség szimbóluma.

Elköszönünk hűséges Olvasóinktól. Köszönjük bizalmukat, hűségüket.

Elköszönünk hűséges Olvasóinktól. Köszönjük bizalmukat, hűségüket.

Karácsonyvárás a Nagyberegi Tájházban. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér

Advent harmadik hete szinte minden családban a karácsonyra való felkészülés jegyében telik.

A Kárpátaljai Szövetség adventi évadzáró ünnepsége

A program két részből állt, először a szépirodalomé, majd a történelemé volt a főszerep.

Cserbenhagyásos halálos baleset Kárpátalján. Fotó: Nemzeti Rendőrség

A gyanúsított megpróbálta elhagyni Kárpátalja területét.

Kárpátaljára látogatott Novák Katalin. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Erzsébet

Egyértelműsítette, a nemzeti kisebbségi közösséghez tartozás erőt ad, a Kárpátalján élők hitükbe és magyarságukba kapaszkodnak.

Irodalmi Kilátó: Tollal a békéért. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér

Az Együtt Kárpátalja egyetlen magyar nyelven megjelenő irodalmi, kulturális folyóirata.

Ukrán légierő: MiG-29. Illusztráció

A világhálón azonnal megjelentek a „megnyugtató” hírek is.

Ünnepváró koncert a Tulipán Tanodákban. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Erzsébet

A népi kultúra ápolása megtartó erő.

Ösztöndíj a Magyarországon szerzett felsőfokú oklevelek (diplomák) és PhD/DLA fokozatok ukrajnai honosításának támogatására

A kárpátaljai rendőrök gránátokat foglaltak le egy autó utasától, aki megpróbálta azokat a régióba behozni. Fotó: Nemzeti Rendőrség

Egy 41 éves técsői járási lakos.

Betlehemesek Beregszász főterén. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér

Karácsonyi üdvözlet Beregszászból

Az orosz-ukrán háborúban életét vesztette a 29 éves Daniel Óvári munkácsi katona. Fotó: Munkácsi Városi Tanács

December 20-án lesz a temetése.

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ)

"nem állítja vissza a korábban meglévő kisebbségi jogok teljességét".

Ajándék. Illusztráció

1650 ünnepi ajándékcsomag a nehéz helyzetben élő kárpátaljai fiataloknak.

Az orosz-ukrán háborúban elesett a Munkácsi járásban található Poljana község 30 éves lakosa, Mihajlo Kijasko. Fotó: fb/drohobetskyi.info

Mihajlo Kijasko életét vesztette a harcokban.

Fellobbant az öröm lángja Beregszászban advent harmadik vasárnapján.

Marosi István a közösség erősítő erejét hangsúlyozta.