Névre szóló ajándék a badalói óvodásoknak
Névre szóló ajándék a badalói óvodásoknak - Határon átnyúló szeretet. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér
Névre szóló ajándék a badalói óvodásoknak - Határon átnyúló szeretet. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

Magyarország nyugati feléből, Veszprém vármegyéből érkezett az a mikrobusz, amelyik névre szóló ajándékokat hozott a badalói óvodásoknak. Az átadásra a Margaréta Óvodában megható ünnepség keretében került sor. A nagy- és kiscsoportosok az alkalomhoz illő versekkel, dalokkal és tánccal köszönték meg azt, hogy a Mikulásnak küldött levelükben megfogalmazott kívánságuk maradéktalanul teljesült.

Hirdetés

Ebben nyújtottak óriási segítséget Veszprém vármegye egyházi fenntartású óvodáinak munkatársai – tájékoztatta a sajtó jelen levő képviselőit az ünnepség után Kálmán Csaba református lelkipásztor, a Magyar Református Szeretetszolgálat kurátora, aki arról is beszámolt, hogy a kezdeményezéshez csatlakozók egyben gyűjtést szerveztek az óvodai személyzet számára is, így ezek a csomagok majd az ő karácsonyfájuk alatt kapnak helyet. – Az ajándékozás, az anyagi segítségnyújtás mellett nagyon fontosnak tartjuk az élő kapcsolat fenntartását, hogy az itteniek érezzék: ezekben a megpróbáltatásokkal teli időkben mellettük állunk, s arra bátorítjuk őket, hogy tartsanak ki. A következő napokban felkeressük a szolyvai, a guti és a tiszaágteleki óvodákat, s oda sem megyünk üres kézzel – mondta el a magyarországi lelkész.

Hirdetés

Névre szóló ajándék a badalói óvodásoknak - Határon átnyúló szeretet. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér
Névre szóló ajándék a badalói óvodásoknak - Határon átnyúló szeretet. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér

Több mint jelzésértékű, hogy a magyarországi gyülekezetek képviselői rendre személyesen hozzák el ajándékaikat kárpátaljai testvéreiknek, jelezvén, hogy együtt éreznek velünk és osztoznak sorsunkban, tudván azt, hogy aki másokat felüdít, az maga is felüdül, hangsúlyozta az alkalmon Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke.

Névre szóló ajándék a badalói óvodásoknak - Határon átnyúló szeretet. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér
Névre szóló ajándék a badalói óvodásoknak - Határon átnyúló szeretet. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér

A jelenlegi nehéz helyzetben nem minden szülő engedheti meg magának, hogy teljesítse gyermeke, gyermekei valamennyi kérését – mutatott rá Pápai Szilvia, a Margaréta Óvoda vezetője. – Nagyon hálásak vagyunk, hogy nemzettársainktól idejében érkezett a segítség, hisz így a kicsik álma a személyre szóló ajándékokkal teljes mértékben megvalósult. Mi, felnőttek, pedig a nekünk hozott ajándékokon túl azért vagyunk hálásak, hogy ezekben a nehéz időkben a magyarországi kollégák nem feledkeztek meg rólunk.

Kovács Elemér


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek