Elköszönünk hűséges Olvasóinktól. Köszönjük bizalmukat, hűségüket.
Elköszönünk hűséges Olvasóinktól. Köszönjük bizalmukat, hűségüket.

Több mint negyedszázaddal ezelőtt azzal a céllal indítottuk útjára – magánvállalkozásban – a Kárpátinfo hetilapot, hogy értékálló, igaz, keresztény értékeket közvetítve hiteles, közérdekű írásokkal szolgáljunk olvasóink felé.

Mindezidáig ennek igyekeztünk is eleget tenni. Kárpátalján elsőként úgy, hogy függetlenek és önfenntartók voltunk. Ám éppen ennek köszönhetően lehettünk olykor a „mérleg nyelve” a kárpátaljai magyar sajtópalettán.

Sokszor erőnkön felül teljesítettünk. Megjelentettük lapunkat akkor is, amikor nem volt anyagi hátterünk. Mert tudtuk, olvasóink számítanak ránk. És a belénk vetett bizalmukról tanúskodik, hogy mindez megérte: egy időben a megye második legolvasottabb lapja voltunk.

A 2014-es ukrajnai zavargások, az azt követő gazdasági válság, az akkor kezdődött nagy mértékű elköltözési hullám okozta az első tőrdöfést. Később meg a világjárvány kényszerítette az online térbe az életet. De mi akkor is kitartottunk, akkor is megjelentünk, eljuttattuk a lapot olvasóinkhoz. A lassan két éve tartó háború azonban olyan helyzetet idézett elő, ami szinte lehetetlenné teszi a megjelenésünket: nem csupán olvasóink, de terjesztőink jelentős része is külföldre távozott. Emellett a postai szolgáltatás is szinte teljesen megbénult. Az utóbbi időben a Magyar Kormány segítségének köszönhetően juthattunk el Önökhöz, amit hálásan köszönünk. Ez a támogatás viszont már nem fedezi a megjelenéshez szükséges összeget…

Most, karácsonyban, elköszönünk hűséges Olvasóinktól. Köszönjük bizalmukat, hűségüket. Ám jó hír: a karpatinfo.net-en továbbra is olvashatnak bennünket! 

Keressék, olvassák írásainkat az online térben is!

Áldott, szeretetteljes karácsonyt és békés új esztendőt kívánunk!

A Kárpátinfo szerkesztősége


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Címkék
Hirdetés
Címlapról ajánljuk
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel Fotó: AFP

A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.

Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.