Az Emberi Méltóság Tanácsa 1650 ünnepi ajándékcsomaggal segíti a nehéz helyzetben élő kárpátaljai fiatalokat. Az adományt hátfőn Budapesten adta át a szervezet a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) vezetőjének.
"Célunk, hogy a háború, a gazdasági nehézségek és az ukrán állam részéről a magyarokat érő hátrányos megkülönböztetés közepette hozzájáruljunk ahhoz, hogy az ott élők érezzék a nemzeti szolidaritást" - mondta Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa alapító elnöke.
A több millió forint összértékű ajándékcsomagokat a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, Brenzovics László vette át. A csomagokban írószer, táska, használati tárgy, játék és tisztasági eszköz egyaránt szerepel.
Mint Lomnici Zoltán fogalmazott, szeretnék elérni, hogy mindazok, akik kényszerűségből elhagyták szülőföldjüket, visszatérhessenek. Hozzátette: mindannyiunk közös ügye segíteni, ha bármelyik nemzetrész nehéz helyzetbe kerül. Nagyon fontosnak nevezte, hogy az állami támogatás mellett a civilek is jelen legyenek a kárpátaljai magyarok segítésében.
Brenzovics László, a KMKSZ elnöke arról beszélt az eseményen, hogy ez Emberi Méltóság Tanácsa egy évvel ezelőtt is jelentős adománnyal segítette a kárpátaljai tanuló ifjúságot.
"Az ott élők helyzete rendkívül nehéz, a sorozások, a gazdasági válság, a bizonytalanság és a félelem uralja a közhangulatot. Ezért is fontos a kárpátaljai magyarság számára a magyar nemzet szolidaritása" - fogalmazott az elnök.
Kitért arra, hogy a magyar kormány az elmúlt időszakban szociális támogatást nyújt a kárpátaljai tanároknak, orvosoknak, a kultúra területén dolgozóknak, és emellett a magyar iskolákban tanulók szülei is részesültek ebben. Megemlítette azt is, hogy a különböző társadalmi szervezetek szintén igyekeznek segíteni a kárpátaljai magyarságon.
Az ajándékcsomagok még karácsony előtt megérkeznek Kárpátaljára, ahol a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, a Bethlen Gábor Magyar Gimnázium, valamint a nagydobronyi árvaház, az Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon tanulói fogják megkapni - tette hozzá.
Szunai Miklós, az Emberi Méltóság Tanácsa ügyvezető főtitkára kiemelte: a Kárpát-medencében élő magyarság mindig jó barátságban volt az ott élő népekkel, napjainkban azonban nincs meg a kellő harmónia. "A Kárpát-medencei keresztényeknek nem vitatkozniuk kell, hanem összefogni, és együttérezni egymás problémáival".
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.
Pokoli hibák sorozata okozta negyven éve a nukleáris katasztrófát.
Az elnök sértetlen, de a vacsorát lefújták.
Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.