Az Europol koordinálásával több ország – köztük Magyarország – nyomozói 156 áldozatot és elkövetőt azonosítottak egy olyan nemzetközi ügyben, amelyben nőket kábítószerrel elkábítva követtek el szexuális bűncselekményeket.
Az ukrán nép Oroszország provokáció nélkül indított háborúja miatt folytatott honvédő küzdelme elismeréseként részesül a díjban.
A jelenlegi válság megszűnéséhez Vlagyimir Putyin orosz elnöknek el kell veszítenie a háborút – jelentette ki kedden Ylva Johansson.
A tagállami parlamenteknek jogában áll így cselekedni.
A katonai misszió megbízatása két évre szól, erre az időszakra szóló költségvetése 106 millió 700 ezer euró.
A végső győzelem érdekében továbbra is támogatást kell biztosítani Ukrajnának.
60 repülőgép vesz részt részt a „Steadfast Noon” (Állhatatos dél) elnevezésű hadgyakorlaton.
A pénzügyminiszter kiemelte: Magyarország eddig is jelentős segítséget nyújtott Ukrajnának, amelynek összege már meghaladta a 28 milliárd forintot.
Oroszország nukleáris hadviseléssel való fokozott fenyegetése "visszataszító és meggondolatlan" - hangsúlyozták.
Közölte: az Ukrajna elleni támadásokat nem egy marginális politikai csoport hajtja végre, hanem a világ földrajzilag legnagyobb országa, amely évtizedek óta ezen munkálkodott.
"Az azonban mindenki előtt világos, hogy enyhíteni kell a jelenlegi energiaválságot" - szögezte le.
Leszögezték, hogy Oroszország "energiaterrort" alkalmaz Ukrajna és az Európai Unió ellen egyaránt.
"Az orosz rakétatámadások háborús bűncselekménynek minősülnek. Az orosz erők civileket vettek célba gyáva és förtelmes rakétazáporral, ez a háborús feszültségek fokozását jelenti Oroszország részéről" - jelentette ki a szóvivő.
Az angol, ukrán és orosz nyelven elérhető EU Talent Pool eszközt az Európai Munkaügyi Hatóság által kezelt EURES álláskereső portálon lehet elérni.
Az EU eddig 2,5 milliárd eurót szabadított fel védelmi alapjából, amiből a tagállamok fegyvereket és hadianyagot szállítottak az orosz invázióval küzdő Ukrajnának.
Ez hozzá fog járulni Oroszország bevételeinek további csökkentéséhez, miközben a folyamatos ellátás révén stabilan tartja a globális energiapiacokat.
Továbbá nemzetközi törvényszék létrehozását kérték az Ukrajna elleni háborúban elkövetett bűntettekkel kapcsolatban.
Ezzel Franciaország a harmadik ország Belgium és Portugália után, amely teljesen feltöltötte a gáztározóit.
Az intézkedés közzétételét követően azonnal érvénybe léphet
Oroszország vonatkozó határozatai semmisek, és semmilyen joghatással nem bírnak.
"E fejlemények fényében egységesen és határozottan kell fellépnünk, miközben szolidaritásunk továbbra is megingathatatlan marad Ukrajnával és népével" - fogalmazott.
Ugyanakkor Európa nem fogja bezárni kapuit azok előtt, akiknek valóban védelemre van szükségük.
„Nem ismerjük el és soha sem fogjuk elismerni az elfoglalt ukrán területeken tartott népszavazások eredményét. Soha nem fogjuk elismerni a területek jogtalan annektálását” – fogalmaztak.
Sokkal magasabb a vágyott életkor, mint amennyit a jelenlegi statisztikák szerint élünk.
Prága központjában több tízezer ember vett részt a tüntetésen - közölte a cseh rendőrség.
Az uniós importkorlátozás legkevesebb 7 milliárd euró bevételtől fogja megfosztani Oroszországot.
A tervet a lehetséges ellátásbiztonsági gondok miatt alakították át.
Az ukrajnai háború következtében egyre növekvő humanitárius válság közepette a hazautalási költségek csökkentése könnyebbséget jelenthet az ukránok és családtagjaik számára.
„Teljesen világos, hogy Putyin el akarja pusztítani Ukrajnát” – mondta Josep Borrell.
Ukrajnának legkevesebb 37,3 milliárd euró hiányzik 2022-es finanszírozási igényei kielégítésére az IMF szerint.