Európa Tanács. Illusztráció
Európa Tanács. Illusztráció
 / Közélet

Az Európai Tanács tagjai pénteken közzétett közös nyilatkozatukban „határozottan elutasították és elítélték” Oroszország azon döntését, hogy az Oroszországi Föderációhoz csatolja a Donyecki és Luhanszki Népköztársaságot, valamint a részben orosz ellenőrzés alá vont Herszon és Zaporizzsja megyéket.

Hirdetés

Az európai uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács mindenekelőtt hangsúlyozta: Oroszország a szabályokon alapuló nemzetközi rend szándékos aláaknázásával, Ukrajna függetlenséghez, önállóságához és területi egységhez fűződő alapvető jogainak megsértésével, továbbá az ENSZ Alapokmányában és a nemzetközi jogban rögzített alapelvek megsértésével a globális biztonságot kockáztatja.

„Nem ismerjük el és soha sem fogjuk elismerni az elfoglalt ukrán területeken tartott népszavazások eredményét. Soha nem fogjuk elismerni a területek jogtalan annektálását”

– fogalmaztak.

„Biztos vagyok benne, hogy a szövetségi gyűlés támogatni fogja az Orosz Föderáció négy új tagállamát, mert ez emberek millióinak akarata” – mondta Vlagyimir Putyin hatalmas taps kíséretében a Kreml dísztermében tartott beszéde során.

Hirdetés

A határozatok semmisek, semmilyen joghatással nem járhatnak. A Krím, Herszon, Zaporizzsija, Donyeck és Luhanszk Ukrajna részét képezik – írták, majd közölték:

felszólítanak minden államot és nemzetközi szervezetet, hogy utasítsák el a területek orosz bekebelezését.

Kijelentették: Ukrajna legitim jogát gyakorolja, amikor honvédő háborút folytat az orosz agresszióval szemben azért, hogy visszanyerje teljes ellenőrzését területei felett. Ukrajnának joga van felszabadítani a megszállt területekeit a nemzetközileg elismert határain belül.

„A Kreml nukleáris fenyegetései, a katonai mozgósítás, az, hogy Ukrajna egyes területeit Moszkva Oroszország részeként kezeli, valamint az az állítás, hogy a háború jelenleg orosz területen zajlik, nem ingatja meg Ukrajna támogatása melletti elhatározásunkat”

– fogalmaztak, majd hozzátették: megerősítik a korlátozó intézkedések érvényességét, valamint tovább fokozzák az Oroszországra nehezedő nyomást, hogy Moszkva véget vessen a háborúnak.

Az Európai Tanács tagjai végezetül hangsúlyozták, az Európai Unió szilárdan kiáll Ukrajna mellett, és mindaddig erős gazdasági, katonai, társadalmi és pénzügyi támogatást fog nyújtani az országnak, ameddig szüksége van rá.

Herszon és Zaporizzsja megyében szeptember 23. és 27. között tartottak népszavazást az Ukrajnától való elszakadásról és az Oroszországhoz való csatlakozásról. A szakadár Donyecki Népköztársaságban és Luhanszki Népköztársaságban, amelyet Moszkva már februárban függetlennek ismert el, csak az Oroszországi Föderációba való belépésről tartottak referendumot.

A népszavazások eredményét Oroszországon kívül egyetlen más ország sem ismerte el legitimnek. A helyi hatóságok által közzétett eredmények a négy régióban az elcsatolás 93-99 százalékos támogatottságát mutatták.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Zelenszkij aláírta: újabb 90 nappal meghosszabbítják a hadiállapotot és a mozgósítást Ukrajnában. Fotó: president.gov.ua

A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.

Zelenszkij: Moszkva hosszú távú tűzszünetbe is beleegyezhet bizonyos szankciók enyhítéséért vagy eltörléséért cserébe

"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.

Ukrán gabona. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.

Megrendítő búcsúztatás Munkácson: a 95. dandár katonáját 568 napig eltűntként tartották nyilván. Fotó: Munkácsi Városi Tanács

Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.

A rendőrök a jármű kerekeire célozva állították meg az agresszív sofőrt. Videórészlet

A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.

Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.

Julija Szviridenko, ukrán miniszterelnök

Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.

Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.