Az Európai Unió elítéli és jogellenesnek tartja a luhanszki, a donyecki és a herszoni régióban az Oroszországhoz való csatlakozásról tervezett népszavazás megtartását, mely sérti Ukrajna függetlenségét, önállóságát, területi egységét és a nemzetközi jogot - foglalt állást Josep Borrell uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő kedden, adta hírül az MTI.
Josep Borrell közleményében aláhúzta,
az ilyen intézkedések eredményei semmisek lesznek, és azokat az EU és tagállamai nem ismerik el.
Az érintett területeken a hét folyamán megkezdeni tervezett népszavazás Oroszország kísérlete arra, hogy legitimálja jogtalan katonai ellenőrzését, célja Ukrajna határainak erőszakos megváltoztatása az ENSZ alapokmányának, valamint Ukrajna függetlenségének, önállóságának és területi egységének egyértelmű megsértésével - emelte ki.
"A voksoláson leadott jogellenes szavazatok semmilyen körülmények között sem tekinthetők úgy, hogy az állandó orosz katonai fenyegetettség és megfélemlítés alatt élő emberek szabadon kifejezték akaratukat"
- fogalmazott a főképviselő.
Oroszországot, annak vezetését, valamint mindazokat, akik részt vesznek a kihirdetett népszavazások lebonyolításában, valamint a nemzetközi jog megsértésében Ukrajna területén, felelősségre fogják vonni, és a népszavazási tervek Oroszországgal szembeni további korlátozó intézkedések megfontolását teszik szükségessé - jelentette ki Borrell.
Az Európai Unió továbbra is megingathatatlanul támogatja Ukrajnát, és arra szólítja fel Oroszországot, hogy haladéktalanul, teljes mértékben és feltétel nélkül vonja ki teljes katonai erejét és felszerelését a megtámadott ország területéről
- tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.
Szeptember 23. és 27. között népszavazást tartanak a Luhanszki és a Donyecki Népköztársaságban, valamint Herszon megyében az Oroszországhoz való csatlakozásról, erről tájékoztatott kedden a két délkelet-ukrajnai szakadár és az orosz megszállás alá került dél-ukrajnai régió kormányzata.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.
"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.
Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.