Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter a normandiai megemlékezésen ismét arra szólította fel az európai országokat, hogy növeljék védelmi szerepvállalásukat.
A célpontok között rakétaindító állások és iráni hajók voltak, amelyek aknákat próbáltak telepíteni.
A blokád végrehajtása minden hajóra vonatkozik, amely iráni kikötőt használ, mind a Perzsa-öböl, mind az Ománi-öböl partvidékén, függetlenül a származási országtól - olvasható a közleményben
Az amerikai hadsereg szerint a célpontot nem elsüllyesztették, hanem mozgásképtelenné tették.
Az Arab-öbölben jelenleg 1550 hajó vár arra, hogy átjuthasson a Hormuzi-szoroson.
A hivatalos indoklás szerint a döntés a Pentagon által elvégzett alapos felülvizsgálat eredménye, ami az amerikai haderő európai elhelyezkedését tekintette át.
Donald Trump ugyanakkor a katonai erők kivonásának és az Iránra való nyomásgyakorlás megszüntetésének szándékát nem jelezte.
Amerikai becslések szerint naponta 435 millió dollár kárt okoz Irán számára a kikötőit érintő blokád.
Az Egyesült Államok első alkalommal vetett be B-52-es stratégiai nehézbombázókat az Irán elleni katonai művelet kezdete óta - közölte Dan Caine.
Az amerikai elnök erről csütörtökön beszélt a Fehér Házban.
Hangsúlyozta, hogy a háború vége „az elnök döntésén múlik”.
Közölte a Központi Parancsnokság a katonai művelet friss számait szerdán.
Az elnök úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államoknak célja megvalósításához nincs szüksége a katonai szövetség többi országára, majd hozzátette, hogy a kérés "teszt" volt feléjük, hogy hajlandóak-e segítséget nyújtani.
Az Egyesült Államok két és fél tonnás óriásbombákat vetett be iráni célpontok ellen.
A művelet célja megsemmisíteni az iráni haditengerészetet, valamint az iráni rezsim képességét a rakéták elindítására, gyártására.
Az amerikai elnök kiemelte, hogy 44 iráni hajót süllyesztettek el, vagyis „a teljes haditengerészetüket”.
Az amerikai elnök azt is jelezte, hogy az amerikai hadseregnek elegendő erőforrása van a támadások folytatásához.
Az amerikai hadsereg szerint csapást mértek az iráni flottára és a IRIS Shahid Bagheri drónhordozóra is.
A Venezuela fölötti és körüli légiközlekedési teret lezárja az Egyesült Államok.
Az Egyesült Államok Donald Trump amerikai elnök utasítására újraindította nukleáris tesztprogramját.
Korszakot váltott a hadviselés: az amerikai hadsereg tanulhatja a legtöbbet az orosz–ukrán háborúból
A drónok, a mesterséges intelligencia és a rádió-elektronikai hadviselés a modern csatatér meghatározó eszközeivé váltak.
A szombati, mintegy hétezer katona részvételével tartandó nagyszabású rendezvényen megemlékeznek a független amerikai haderő 250 évvel ezelőtti létrehozásáról és az elnök 79. születésnapjáról is.
Az Egyesült Államok iraki nagykövetsége evakuálásra készül a fokozott biztonsági kockázatok miatt.
Az Egyesült Államok megerősítette, hogy kivont, nem üzemképes F-16-os vadászgépeket szállít Ukrajnának az alkatrészellátás biztosítására.
Az amerikai alelnök egyetért a francia véleménnyel, mely szerint Európának katonailag függetlennek kell lennie.
Az év elejétől a rzeszówi repülőteret német és norvég katonák biztosítják egy NATO-misszió keretében.
A terv leginkább a Lengyelországban és Romániában állomásozó amerikai kontingenst érintheti.
Duda úgy fogalmazott: a NATO 1999-ben kelet felé terjesztette ki a határait, 26 év elteltével pedig a NATO-infrastruktúrát is keletre kellene áthelyezni.
Az elkövető több mint 40 közintézmény és magánvállalat informatikai hálózatába jutott be és fért hozzá belső dokumentumokhoz.
A Gettysburg rakétacirkáló tévedésből lőtt a vadászgépre, miután az felszállt a Harry S. Truman repülőgép-hordozóról.
A légicsapásokat hétfőn este hajtották végre a dzsihadisták több ismert sivatagi támaszpontja ellen.