Az Europol koordinálásával több ország – köztük Magyarország – nyomozói 156 áldozatot és elkövetőt azonosítottak egy olyan nemzetközi ügyben, amelyben nőket kábítószerrel elkábítva követtek el szexuális bűncselekményeket.
Az Európai Unió Tanácsa a mesterséges intelligenciáról (MI) fogadott el rendeletet.
Sorra születnek a hulladéktermelés csökkentését, és az újrahasznosítás erősítését célzó új európai uniós szabályozások.
Görögország kiutasít kilenc európai állampolgárt az országból, akiket egy Athénban szervezett palesztinpárti tüntetés során vettek őrizetbe.
Karim Khan, a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze hétfőn elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen.
Az európai parlamenti választáson való szavazásról Magyarország Ungvári Főkonzulátusának munkatársai adtak felvilágosítást.
Az Európai Unió Tanácsa pénteken felfüggesztette négy sajtóorgánum műsorszolgáltatási tevékenységét az Európai Unióban.
A választó névjegyzékben szereplő, magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok levélben szavazhatnak.
Az európai uniós intézmények vezetői és a NATO főtitkára is elítélte a Robert Fico szlovák kormányfő ellen elkövetett merényletet.
Lőfegyveres incidensben megsebesült Robert Fico szlovák kormányfő szerdán Nyitrabányán (Handlova).
Az Európai Unió sürgeti Izraelt, hogy haladéktalanul hagyjon fel a rafahi katonai műveletével.
Az EU meghosszabbította az ukrajnai polgári biztonsági ágazat reformjával foglalkozó uniós tanácsadó misszió megbízatását.
Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta az Ukrajnának szánt, 50 milliárd eurós, hosszú távú pénzügyi támogatás rendszeres kifizetéseit.
Az Európai Unió kiterjesztette az Iránnal szembeni szankcióit.
Az Európai Unió Tanácsa elfogadta a nehézgépjárművekre vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírásokról szóló rendeletet.
Az Eu egy évvel meghosszabbította annak a rendeletnek a hatályát, amely szerint Ukrajna és Moldova vámok és mennyiségi korlátozások nélkül hozhatja be az Európai Unióba a termékeit.
Az Európai Unió Tanácsa elfogadta a közös agrárpolitika
felülvizsgálatát, amelynek célja az uniós gazdák adminisztratív terheinek csökkentése.
1,3 millióról 950 ezerre csökkent az ukrán állampolgárok száma Lengyelországban.
Lengyelországnak egyre súlyosbodó hibrid háborúval kell szembenéznie.
Oroszország ártani fog Európának, és nem fog megelégedni azzal, ha megszerzi Ukrajna területének egy részét.
Az európai uniós tagállamok megállapodtak, hogy a befagyasztott orosz pénzekből származó nyereség az Ukrajnának nyújtott katonai segélyalapba kerül.
Az amszterdami önkormányzat sürgős tanácskozást tart az Amszterdami Egyetemen (UvA) zajló palesztinpárti tüntetésekről.
Eurostat: valamelyest kevesebb az unióban tartózkodó, védelmi státusszal rendelkező ukrajnaiak száma
Valamelyest kevesebb az unióban tartózkodó, védelmi státusszal rendelkező ukrajnaiak száma - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala jelentéséből.
Franciaország azzal vádolta meg kedden Oroszországot, hogy destabilizálni akarja az európai országokat.
Összesen 1323 iskolában volt bombariadó Szlovákiában május 7-én.
Az Európai Bizottság 125 millió eurós humanitárius finanszírozást biztosít a jemeni lakosság legsürgetőbb szükségleteinek kielégítésére.
Európának többet kell költenie a biztonságra - jelentette ki Ursula von der Leyen.
Mind Oroszország, mind pedig Ukrajna vegyi fegyverek használatával kapcsolatos, egymást vádló állításai nem megalapozottak.
A NATO és egyben a világ legnagyobb, többnemzetiségű katona-egészségügyi gyakorlata zajlik Magyarországon.
Dmitro Kuleba, az ukrán külpolitikai tárca vezetője úgy véli, hogy három összetevőtől függ az európai védelmi ipar fejlődésének sikere.
Szent II. János Pál pápának a dél-lengyelországi Wadowicében található szülőházába látogatott el hétfőn Ursula von der Leyen.