A rendelet értelmében az orosz vezetékes gáz és LNG behozatala tilos lesz az EU-ban.
A kereskedelmi megállapodás az EU kizárólagos hatáskörébe tartozik, ezért nem igényli az uniós tagállamok ratifikálását.
A mindenkori elnökség fő feladata az uniós jogalkotási folyamatok zavartalan működésének biztosítása.
A vagyonbefagyasztással és uniós beutazási tilalommal járó korlátozó intézkedések jelenleg 46 szervezetre és 310 emberre vonatkoznak.
Az Európai Védelmi Alap európai országok közös kutatás-fejlesztését finanszírozza a védelmi ágazatban
Az EU elismeri, hogy Ukrajna sikeresen teljesítette az ötödik kifizetéshez szükséges feltételeket.
Közölte hivatalosan az EU-tagországok kormányait képviselő Tanács csütörtök délelőtt.
A kérdést október 13-án tárgyalja az EU Tanácsa, és a döntés 15 nappal később lép hatályba.
A döntés előzménye, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem hosszabbította meg a szankciók feloldását.
Az Európai Unió Tanácsa ajánlást fogadott el kedden.
Az uniós finanszírozás elsődlegesen arra hivatott, hogy megerősítse Ukrajna makroszintű pénzügyi stabilitását.
A szankciók értelmében tilos a Krím félszigetről vagy Szevasztopolból származó termékek behozatala az EU-ba és a Krímbe, valamint Szevasztopolba irányuló mindenfajta beruházás.
Az európai uniós tagországok belügyminiszterei megállapodtak a háború miatt Ukrajnából elmenekültek számára biztosított ideiglenes védelemi jogállás hatályának meghosszabbításában 2027. március 4-ig
Újabb szankciókat jelentett be az Európai Unió. Ezúttal orosz és fehérorosz mezőgazdasági termékekre vetett ki vámot az EU.
Az elfogadott határozattal összhangban az Ukrajnában és a Moldovában termesztett, felsorolt növényfajok vetőmagjai behozhatók az EU piacára.
António Costa szerint támogatni kell Ukrajnát egy átfogó, igazságos és hosszantartó béke elérésében.
Az újabb büntetőintézkedések 54 természetes és 30 jogi személy ellen irányulnak.
Bulgária és Románia végre teljes jogú schengeni taggá vált az Európai Unióban.
A Tanács megállapította, hogy Ukrajna teljesítette a pénzeszközök folyósításához szükséges feltételeket és reformokat.
A költségvetés elfogadását még az Európai Parlamentnek is be kell jelentenie, miután jóváhagyta a közös tervezetet.
Az új büntetőintézkedéseket az Ukrajna elleni háborúban Oroszországnak nyújtott iráni segítség, illetve a közel-keleti és a Vörös-tenger térségében aktív fegyveres csoportok iráni támogatása miatt hozták meg.
Az uniós tanács arról is határozott, hogy az Európai Unió a 2024. november 14. és 2026. november 15. közötti időszakra közel 409 millió euró összegű költségvetést irányoz elő a misszió működése számára.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jóváhagyta azt a pénzügyi támogatási csomagot, mely egy 35 milliárd eurós rendkívüli makroszintű kölcsönt foglal magában Ukrajnának.
Az Európai Unió Tanácsa nyilatkozatot fogadott el a zsidó élet előmozdításáról és az antiszemitizmus elleni küzdelemről.
Az Európai Unió Tanácsa kedden új, Oroszország elleni szankciós jogi keret létrehozását jelentette be.
Az Európai Unió egy évvel, 2025. július 27-ig meghosszabbította az Iránnal szemben bevezetett korlátozó intézkedések hatályát.
Orbán Viktor miniszterelnök szerda reggel a Karmelita kolostorban fogadta Thérese Blanchet-t, az Európai Tanács főtitkárát.
Magyarország Ungvári Főkonzulátusa, az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán-Magyar Oktatási-Tudományos Intézete és Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Kara közösen esszépályázatot hirdet diákok számára.
Az Európai Unió hivatalosan is megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával.
Egy évvel hosszabbították meg.
Az Európai Unió újabb egy évvel meghosszabbította a Krím és Szevasztopol Oroszország általi jogellenes annektálása nyomán bevezetett korlátozó intézkedések hatályát.