Adventi vidám kézművesség

December 17-én délután a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai kézműves délutánt szerveztek az érdeklődő gyermekek számára

A beregszászi Rezeda Folkműhely karácsonyi műsorán

A beregszászi Rezeda Folkműhely megalakulásának ötödik évfordulóját méltatta

Jó hangulatban búcsúztatták az évet a KMKSZ-aktivisták

A KMKSZ középszintű szervezetei közül legnagyobb tagsággal bíró beregszászi járási alapszervezeti vezetők december 16-án találkoztak az idén utoljára

A kárpátaljai tornagyőzelemre emlékeztek Beregszászon

Október 7. és 10. között a székelyföldi Csíkszentdomokoson rendezték meg az I. Nemzeti Összetartozás nevet viselő labdarúgó-tornát, amelynek a győztese a Kárpátalja együttese lett

Ünnep a harcok közepette -30 éves a KMPSZ

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) a pedagógusok érdekvédelme, továbbképzése mellett immáron három évtizede küzd

Adventi ünnepség Beregszászon

A hit, a remény, a boldogság lángja után végre fellobbant a szereteté is

Gál Natália, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színésznőjeként találta meg útját, emellett tanít és lelkeket is gyógyít. Vallja: Isten ideszánt minket, itt kell törekednünk a jóra.

Gál Natália, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színésznőjeként találta meg útját, emellett tanít és lelkeket is gyógyít.

Sebességmérőt helyeznek ki Beregszászban: december 15-i hírösszefoglaló

Sebességmérőt helyeznek ki Beregszászban - hírösszefoglaló

Jóváhagyták a Beregszászi kistérség 2022-es költségvetését

Egy 2022–2023-as program keretében akadálymentesítik a fogyatékkal élők számára nyilvános infrastruktúrákat

Sebességmérőt helyeznek ki Beregszászban

A felszerelés rögzíteni fogja a szabálysértéseket, s ennek megfelelően fogják kiszabni a bírságokat is

Drávai Gizella közoktatási díjat kapott Bárdos István

Az elismeréssel, melynek összege 10 ezer hrivnya, kistérségünk kiváló pedagógusait tüntetik ki

A csernobili áldozatokra emlékeztek Beregszászban

December 14-én Beregszászban a csernobili katasztrófa következményeinek felszámolásában részt vevő áldozatokra emlékeztek

Kupolakereszt-szentelés Beregszászon

December 13-án az Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ kupolakeresztjének szentelésére került sor

Meggyújtották az adventi koszorú harmadik gyertyáját Beregszászon

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és a Beregszászi Görögkatolikus Egyház közös szervezésében fellobbanhatott az adventi koszorú harmadik gyertyája

Korcsolyázás és vacsora a rózsahölgyek szervezésében

A beregszászi Enjoy gyorsétterem és a Red Comp számítógépes szaküzlet tulajdonosai a Kárpátaljai Rózsahölgyek Társaságának szervezésében 20 nehéz sorsú gyermeket hívtak meg vacsorára

A beregszászi Sütő Katalin már fiatal korától a szépséggel és az egészségünk megőrzésével foglalkozik.

A beregszászi Sütő Katalin már fiatal korától a szépséggel és az egészségünk megőrzésével foglalkozik.

Új jelzőlámpákat helyeztek ki Beregszászban

A balesetek csökkentése és a közlekedésbiztonság növelése érdekében jelzőlámpákat helyeztek el a Munkácsi, Akácfa és Oroszlán utcák kereszteződésénél

Irodalmi kilátó a beregszászi konzulátuson

A jövőre huszadik születésnapját ünneplő Együtt kárpátaljai kulturális folyóiratot a Kárpát-medence viszonylatában is elismert és megbecsült periodikaként tartják számon

Megtartotta első ülését a Beregszászi kistérség turisztikai tanácsa

A turisztikai tanács egy állandó tanácsadó testület, mely közösségünk idegenforgalmi infrastruktúrájának fejlesztésével foglalkozik majd

Felgyúltak az ünnepi fények – Karácsonyi hangulat Beregszászban

December 9-én pedig ünnepélyes keretek között gyulladtak fel a hatalmas fenyő fényei, melyek méltón hirdetik a szeretet ünnepének közeledtét

Soós Kálmán Ösztöndíj-átadó a Rákóczi Főiskolán

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány idén immáron tizedik alkalommal hirdette meg a Soós Kálmán Ösztöndíjprogramot

Vandálok rongálták meg a dekorációkat Beregszász főterén

A tetteseket már sikerült azonosítani: Vinnicja és Kirovohrad megyei lakosok, egy helyi építkezésen dolgoznak

Az Ukrán Fegyveres Erők fennállásának 30. évfordulóját méltatták Beregszászban

Az eseményen a városi tanács tiszteletbeli oklevelével tüntették ki a Beregszászi Területi Szociális Támogatási Központ (hadkiegészítő parancsnokság) alkalmazottait

Munkatársi kiránduláson a téli Kárpátokban

A beregardói református gyülekezetben munkatársi hétvégét szerveztek, melyre a Kárpátokban került sor

NSKI-mikulásajándék a Horváth Anna Gimnáziumnak

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) immáron hét éve „örökbe fogadta” az akkori Beregszászi 6-os számú Általános Iskolát

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet jótékonysági akciója

A segélyszervezet munkatársai egy-egy gazdag élelmiszercsomaggal 482 rászorulónak segítenek örömtelibbé tenni az előttünk álló ünnepeket

Évértékelő a kárpátaljai hazajáróknál

A Kárpátaljai Hazajáró Honismereti és Turista Egylet december 4-én tartotta éves taggyűlését

Ég a remény gyertyája is - Advent második vasárnapján

A Beregszász főterén felállított adventi koszorún vasárnap fellobbant a remény lángja is

Köszönet a beregszászi kórház Covid osztályán dolgozóknak

A BKÉSZ és Beregszászi Római Katolikus Egyházközség képviselői 90 ajándékcsomagot készítettek a Beregszászi Járási Linner Bertalan Kórház két Covid osztályán dolgozó orvosok, ápolók és segédápolók részére