Újabb tűzfészkek alakultak ki a beregszászi hulladéklerakón. A lángok megfékezésén 37 ember és 12 jármű dolgozik.
A jánosi születésű Domokos Alexandra (Lexie) már korán eldöntötte, hogy a kozmetikai szakmában szeretne érvényesülni.
A napokban egy férfi és két nő vesztette életét szén-monoxid-mérgezésben Beregszászban.
A Sámuel Alapítvány a Dorcas Segélyszervezet támogatásával és a Start Nyelvközpont közreműködésével intenzív ukrán nyelvtanfolyamot szervezett a kötelékébe tartozó gyermekei számára.
A KMNE a napokban tartotta évindító rendezvényét, ahol a legerősebb láncszem, a szervezet összekötői találkoztak.
A Túlélem c. alkotás tipikus helyzetet tár elénk, amikor az iszákos anya már rég lemondott arról, hogy részt vegyen a család életében.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2022. január 13. – 2022. április 23. között harmadik alkalommal szervei meg a „Tehetséggondozás a humán tudományok útján” címmel 30-órás honismereti képzést
Beregszászon a Linner Bertalan járási kórházban az idén fejezik be a gyógyintézet egyik tömbjének építését - számolt be Viktor Mikita
A műkörömépítő szakma itteni gyors fejlődése, a kárpátaljai műkörömépítők egész Európára szóló látványos sikerei meggyőzően bizonyítják, hogy a világot immár nem lehet központra és perifériára felosztani.
Többek között szó esett a beregszászi elkerülő út megépítésének és egyes útszakaszok mihamarabbi felújításának fontosságáról
Beregszásznak többéves pozitív együttműködési tapasztalata van Magyarország Ökumenikus Segélyszervezetének ukrajnai kirendeltségével - tudatta Babják Zoltán
A rendőrök a kistérség területén fokozott ellenőrzéseket tartanak a szemétszállító vállalatok által építkezési és egyéb hulladékok illetéktelen elhelyezését illetően
Beregszászban hétköznapokon a Timoscsuk utca (a Munkácsi utcától az Ivan Franko utcáig) 7 és 14 óra között egyirányú lett
Kisfiú lett a Beregszászi kistérség első babája 2022-ben.
A költő számunkra, kisebbségben élő magyarok számára az örök példakép: nemzetünkhöz, anyanyelvünkhöz, szerzett jogainkhoz olyan következetesen kell ragaszkodnunk, ahogy ő tette.
Az év utolsó napján Beregszászban szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy 17 éves lány.
A Kárpátaljai Rózsahölgyek Társaságának az „Ismeretlen jótevő” programukon belül öt gyermeket sikerült felöltöztetnie
A beregszászi Style Boutique üzlet széles kínálatában megtalálhatjuk mindazt, ami a stílusunknak leginkább megfelelő.
December 16-án Beregszászban járt Magyar Zoltán, aki barátai körében megemlékezett a kárpátaljai küldöttség sikeréről.
Szekunda Anikó, a Beregszászi Kossuth Lajos Líceum angol nyelvtanáraként fontosnak tartja a gyerekek kommunikációs kompetenciájának fejlesztését.
Beregszászi Olga, a Magyarországon élő kárpátaljai származású művésznő idén sem feledkezett meg szülővárosa nehéz sorsú embereiről.
A szociális szolgálatok és kistérségünk történelmi egyházainak képviselői több családnál is látogatást tettek
Ennek keretében szendviccsel és meleg italokkal vendégelték meg a járókelőket
A felek részletesen tárgyaltak az ügy jogi kérdéseiről, melyek megoldását követően megkezdődhetnek a munkálatok
A beregszászi cserkészeknél immáron több mint egy évtizedes hagyomány, hogy a Megváltó születésének előestéjén adventi kézműves napot tartanak
A költségvetés egy részét tereprendezésre, karbantartásra, iskolák, óvodák finanszírozására, segélyekre és szociális védelemre használják majd
Beregszászban, a Muzsalyi úton sebességmérő készüléket helyeztek ki
A döntőben a gáti és bátyúi csapat találkozott, a győztes kupát a gátiak vihették haza
A Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány 2021-ben is lehetőséget biztosított a diákok, szülők számára, hogy szavazzanak kedvenc pedagógusukra
December 17-én délután a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai kézműves délutánt szerveztek az érdeklődő gyermekek számára