Munkatársi kiránduláson a téli Kárpátokban
Munkatársi kiránduláson a téli Kárpátokban
Munkatársi kiránduláson a téli Kárpátokban
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

Egy gyülekezet akkor működik jól, ha annak hiteles vezetői és szolgálatkész munkatársai vannak, ha olyan közösséget alkotnak, akik keresik annak a lehetőségét, hogy minél jobban megismerjék Istent és egymást, hogy támogassák, segítsék embertársaikat. Ám az ilyen közösségeket is ki kell nevelni, illetve jó, ha szerveznek olyan alkalmakat, ahol ők is feltöltekezhetnek. A beregardói református gyülekezetben ilyen céllal szerveztek munkatársi hétvégét, melyre a Kárpátokban került sor.

Hirdetés

Balázs Antal lelkész vezetésével elcsendesedéssel, áhítattal, közös imával kezdtük az együttlétet, Isten áldását kérve utazásunkra. Amely neki hála, igazán csodálatosra sikeredett. Az esős alföldről meseszép téli tájba érkeztünk, ebben is megtapasztalva az Úr hatalmas erejét, szeretetét. Így aztán valóban kikapcsolódhattunk, rövid időre megfeledkezhettünk a mindennapi taposómalomról, a gondokról. Újra gyereknek érezhettük magunkat, akik felszabadultan örülnek a hónak, angyalkáznak, szánkóznak, hógolyóznak. Az esti nagy beszélgetések alkalmával jobban megismertük egymást. Az áhítat, a dicsőítés során pedig éreztük, közelebb kerültünk Istenhez. És közelebb kerültünk egymáshoz is. Őszintén el tudtuk mondani, ki hogyan látja a gyülekezetét, hogyan tudná erősíteni ezt a közösséget. Mindenki egyetértett abban, mennyire fontos, hogy az ige mindenkor tisztán hirdettessék, hogy a hit gyakorlásában, a bibliaolvasásban soha ne lankadjunk, hogy mindenkor a krisztusi szeretet vezéreljen bennünket. Imádkoztunk azért, hogy Isten vezessen mindig a helyes, az egyenes úton járni, s minél több embert Jézushoz szeretni.

Szombat este testileg-lelkileg feltöltődve érkeztünk haza. A nagyszerű alkalomért hála és dicsőség Istennek, a támogatásért köszönet a Magyar Kormánynak és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-nek. És köszönjük a Novij Szezon turisztikai komplexum vezetőjének, Velicskó Lászlónak a gondoskodó szeretetet.

Marton Erzsébet

Munkatársi kiránduláson a téli Kárpátokban
Munkatársi kiránduláson a téli Kárpátokban
Munkatársi kiránduláson a téli Kárpátokban