A fronton szerzett sérüléseibe belehalt Oleh Nakonecsnij, az Andrij Novak Kárpátaljai Megyei Klinikai Kórház sebésze.
A perm időszak vége táján körülbelül 250 millió évvel ezelőtt, 2 masszív vulkáni földrengés durván 30 Celsius-fokos globális felmelegedést idézett elő
Az éghajlatváltozás hatására új, a szervezet számára eddig ismeretlen allergének és kórokozók jelennek meg
Több mint 110 millió éves dinoszaurusznyomokat találtak egy kiszáradóban lévő folyó medrében Texasban
Mindössze 1,3 centiméter hosszúak, tehát csak egy kicsivel nagyobbak, mint egy gomb
Tudtuk nélkül is mérgező ólmot vehetnek magukhoz azok, akik ólomsöréttel elejtett fácánok húsát fogyasztják
Négymilliárd éves, Írország méretű ősi földkéregdarabot fedeztek fel Ausztrália nyugati területe alatt
Az 1930-as évek eleje óta Svájc 1400 gleccsere már a felére olvadt, és a jég olvadása a globális felmelegedés közepette gyorsul
Az amerikai vadőrök egy emberi lábat találtak a Yellowstone Nemzeti Park egyik hőforrásában
A kutyák képesek örömkönnyeket hullatni, ha hosszabb különlét után újra együtt lehetnek gazdájukkal
A Guadalperal-i dolment gyakran a spanyol Stonehenge-nek is nevezik, mert nagyon hasonlít angliai „társára"
Shaun, a bárány is részt vesz a Holdat megkerülő, legénység nélküli NASA-űrmisszióban
Száznegyven kora középkori sírt tártak fel Németország délnyugati részén, ahol harci fegyvereket, fésűket és fülbevalókat is találtak
Nyári átlagnak fog számítani az idén is tapasztalt, korábbi csúcsértékeket megdöntő hőmérséklet, és általánossá válhatnak a hőhullámok 2035-ra Európában
Elon Musk szerint idővel nem marad majd mobilhálózati lefedettség nélküli pont a világon
Egy új tanulmány szerint a korai neolitikumban élő emberek hegyikristályokat használtak a temetkezési helyek megjelölésére
A régészek egy csontokból készült ősi játékot tártak fel az izraeli Maresha-Bet Guvin Nemzeti Parkban, a júdeai Shefelahban
Egy MidJourney névre hallgató mesterséges intelligenciát arra kértek, hogy egy képen ábrázolja, hogyan is képzeli el a halált
Nemcsak a légkörből, de a földrészek mozgásából származó oxigén is alakította a tengerek élővilágának sokszínűségét a földi élet kezdetén egy új tanulmány szerint
Éhínségről és nehézségekre vonatkozó intelmekről tanúskodnak
Jövő tavasszal kezdi meg működését az első kereskedelmi célú üvegház az űrben
A régészek egy 169 aranygyűrűt rejtő ősi sírt tártak fel a mai Románia területén, Bihar megyében
Csaknem négyszer gyorsabban melegszik az Északi-sark vidéke a Föld más területeihez képest
Az olasz Alpokban 200 gleccser tűnt el 1895 óta, az alpesi gleccserek egyre jobban zsugorodnak, a jég helyét törmelék és szikla veszi át
Pedro Valencia egy mexikói búvárkodás közben felfedezett egy különleges tengeri lényt, egy úgy nevezett „szifonofort”
Dél-Argentínában egy eddig ismeretlen dinoszauruszt fedeztek fel, melyet a Jakapil kaniukura névre kereszteltek el
Egy angol sörfanatikus a fejére tetováltatta kedvenc márkája, a Stella Artois logóját
Azt kérik, aki kilátogatna a rendezvényekre, kövesse nyomon az időjárás alakulását, a veszélyjelzéseket
A következő napokban megint nagyon meleg lesz, csütörtök-pénteken akár 40 fok is lehet. Érdemi eső azonban továbbra sem várható, így marad az aszály