Súlyos aszályok miatt csökkent a spanyolországi Valdecanas-tározó vízszinje, ami felfedett egy titokzatos kőkört. A Guadalperal-i dolment gyakran a spanyol Stonehenge-nek is nevezik, mert nagyon hasonlít angliai „társára".
A Guadalperal Dolmen egy megalitikus emlékmű, amely Krisztus előtt 5000-ből származik és a spanyol Peraleda de la Mata városában, Campo Arañuelo régióban található - írja az Origo.
A Dolmen összesen százötven gránitkövet tartakmaz, függőleges elrendezésben, amely egyfajta tojásdad alakú kamrát alkot.
Egy folyosón keresztül érhető el, ahol a bejáratnál egy nagy menhir található. Utóbbi jelentése a kelta magányos kő szóból fakad, ami függőlegesen felállított köveket takar.
A kamra száznegyven kőből áll, amelyet a szakemberek szerint eredetileg halom borított, és egy másik körgyűrű veszi körül, amely a felső halmot tartalmazta.
A spanyol megalitikus emlékművet 1926-ban fedezték fel egy kutatási és ásatási projekt során, amelyet Hugo Obermaier német régész vezetett 1925 és 1927 között.
A Valdecañas-tározó építése 1963-ban elöntötte a titokzatos kőemléket, ami azóta tovább rongálta azt a kövek és metszeteik erodálásával.
A Nature Geoscience folyóiratban megjelent tanulmány szerint a tározók szintje a kapacitás 28 százalékára esett vissza, amit az elmúlt évszázadok egyik legpuszítóbb szárazsága okoz.
Szakemberek úgy vélik, ez az ibériai-félsziget elmúlt 1200 évének legszárazabb állapota.
A régészek most kihasználják az alkalmat, hogy tanulmányozzák a Guadalperal Dolmen-t, a Raíces de Peralêda Kulturális Egyesület pedig petíciót indított az emlékmű áthelyezésére és megőrzésére.
Úgy nőttünk fel, hogy hallottunk a tó alatt rejtőző kincs legendájáról, és most végre megtekinthetjük azt – mondta Angel Castaño, egy spanyol kulturális csoport elnöke a Local weboldalnak, amit a HeritageDaily online tudományos portál idéz.
A petíció már elérte a 45 682 aláírást a kitűzött ötvenezerből.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.