Megtalálták az elveszett várost
Megtalálták az elveszett várost
 / Mozaik
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

A leletek a Pártus Birodalom korából származnak.

Hirdetés

Egy, a Pártus Birodalom (időszámítás előtt 247 – időszámítás szerint 224) idejére datálható város maradványaira bukkantak El-Szuvairánál, Bagdadtól 60 kilométerre délre – számol be a The Art Newspaper-re hivatkozva a Hirado.

A környéken 233 korabeli tárgy is előkerült.

Az Iraki Állami Régészeti és Örökségvédelmi Tanács (SBAH) csapata a közelmúltban egy 150 napos missziót fejezett be, az ásatás során fából emelt struktúrákat és tárgyakat találtak – írja a National Geographic. 

Mohammed Szabri régész szerint a fő felfedezés a pártus korból származó, termelő- és lakóhelyként szolgáló település, amely vazallusként működhetett. A feltárt leletek többsége hétköznapi használati tárgy.

Mint írják, a Pártus Birodalom a selyem út mentén feküdt, és fontos összekötőkapocs volt Róma és Kína között. Az állam a perzsa, a hellenisztikus és a regionális kultúrákat is magába foglalta.

Az El-Szuvairánál lévő légi bázis közelében 2017-ben találták meg az Abu Ghafil nevű lelőhelyet, egy amerikai kutató ugyanakkor már a 20. század közepén utalhatott rá.

Irakban mintegy 15 ezer régészeti lelőhely ismert, ezek feltárása rengeteg időt és pénzt igényelne. Az SBAH igyekszik minél több helyszínt megvizsgálni, a közelmúlt konfliktusai, illetve a pandémia azonban megnehezíti a munkát.

Forrás