Tavasztól áll munkába az első kereskedelmi célú üvegház az űrben
Tavasztól áll munkába az első kereskedelmi célú üvegház az űrben

MTI

 / Mozaik

Jövő tavasszal kezdi meg működését az első kereskedelmi célú üvegház az űrben – jelentette be kedden az amerikai Redwire űrinfrastruktúrával foglalkozó vállalat.

Hirdetés

A Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS) kapcsolódó üvegház a Földön kívüli növénytermesztési kutatásokat és felfedező űrutazásokat támogatja majd. A projekt értékes ismereteket nyújthat a földi növénytermesztéssel foglalkozó tudósok számára, és jelentős fejlődést hozhat a teljes értékű növények űrbeli termesztésében - írja az MTI.

Az üvegházban magokból nevelnek majd teljesen kifejlett növényeket.

Redwire projektje egyebek mellett az amerikai űrhivatal (NASA) Artemis küldetéseinek sikeréhez is hozzájárulhat – mutatott rá Dave Reed, a projekt vezetője.

Az Artemis program célja, hogy űrhajósokat küldjön a Holdra, és felállítson egy holdi kolóniát, amely később a Marsra vezető űrutazások előfutára lehet.

A Redwire üvegházprojektjének első ügyfele a vállalat tájékoztatása szerint a Dewey Scientific kereskedelmi mezőgazdasági technológiával foglalkozó cég lesz.

A vállalat korábban már létrehozott egy teljesen automatizált növénytermesztő rendszert a Nemzetközi Űrállomáson végzett kutatásokhoz.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.