A Magyar Református Egyházak javainak tára nevet viselő könyvben a Beregi Egyházmegyével foglalkozó rész 27. oldalán ezt olvashatjuk: nyomtatott források szerint Badaló református egyháza 1550-ben keletkezett…
A 475. éves jubileum alkalmából a badalói református templomban 2025. december 28-án, vasárnap hálaadó istentiszteletre került sor, ahol a helyiek az alkalomra érkező vendégekkel együtt adhattak hálát múltjukért, jelenükért és a reményteli jövőért.
Igehirdetésében Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke János evangéliumának az első részéből vett idézettel: Rabbi – hol van a lakásod?..., arról beszélt, hogy mennyire fontos egy-egy közösségben a lelkész, presbiterek és a gyülekezeti tagok hitelessége.
Ezt követően a badalói gyülekezetben tizenhatodik éve szolgáló Sápi Zsolt lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket, és a szentírásból vett idézettel – Mindeddig megsegített bennünket az Úr (1. Sámuel 7, 12.) – annak a reményének adott hangot, hogy a mostani gyülekezetnek nem csak múltja, jelene, hanem reményteljes jövője is van, hiszen a legfontosabb számunkra, hogy mindenkor azt hirdessük, hogy Jézusban örök életünk van.
Jakab Lajos presbiter a badalói református egyházközség történetéről tartott beszámolót.
A korabeli leírások és levéltári iratok szerint a gyülekezet első ismert prédikátora Szinyérváraljai Baltazár volt 1577-ben, akit aztán az elmúlt évszázadokban további 47 lelkész követett. A Badalóban szolgáló lelkipásztorok névsorát tartalmazó emléktábla feliratából – ami a templom bejáratánál található – kiderül, hogy a lelkészek közül a legtovább, 50 éven keresztül, Rátz Miklós szolgálta a gyülekezetet, 1918-tól 1968-ig.
Szó volt még a 225 éves badalói református templom legjelentősebb felújításairól, a 161 éve a gyülekezeti alkalmakat szolgáló orgona eredetéről, a templom külső és belső falait díszítő emléktáblák történetéről, a gyülekezet életét dokumentáló fennmaradt anyakönyvek tartalmáról, és több olyan adatról, ami az elmúlt közel fél évezredben a badalói református egyházközséghez köthető.
,,Az elmúlt évszázadok során ez a gyülekezet átélt több háborút, járványt, üldöztetést, rengeteg megpróbáltatást és tiltást, mégis megőrizte a hitet, és nem tért le az ősei által és bibliai tanításban lefektetett útról. A továbbiakban is csak azt kívánhatom az itt élő embereknek, hogy maradjanak meg ugyanilyen hűségeseknek ezekben az ínséges időkben is, és akkor nem térnek majd le az örök életre vezető útról” – mondta köszöntőjében Danku Gábor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület főgondnoka.
Köszöntötte a gyülekezetet a 475 éves évforduló alkalmából Tóth László, a Beregi Egyházmegye esperese is. Aki a Szentírás egyik legismertebb idézetével, a Jelenések könyve 2. részéből, a szmirnai gyülekezethez intézett sorokkal – Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját. Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek – kívánt kitartást, hitet, és hűséget az itt élő embereknek.
Halász Balog Zita, beregújfalui lelkipásztor meghatottan köszöntötte a számára anyagyülekezetnek számító badalói közösséget, hiszen a szülői háza alig néhány méterre található a templomtól, itt nőtt fel, itt kapta meg azokat az impulzusokat, amelyek a későbbiek során az életében a református identitását kialakította.
,,Köszönet illeti mindazokat –lelkészeket, presbitereket, gyülekezeti tagokat –, akik az elmúlt 475 év során szolgálták, építették és gondozták a badalói hitéletet, de mindenért az Úrnak legyen hála és dicsőség, mert „ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők” – mondta beszédében Szalai Imre, Badaló elöljárója. Végezetül, annak a reményének adott hangot, hogy a Tisza-parti településnek nem csak múltja és jelene van, hanem jövője is lesz.
Kocsis Krisztofer az Ima a békéért című énekkel, Botos Olivér pedig Reményik Sándor versével, a Templom és iskola című költeménnyel köszöntötte az ünneplő gyülekezetet.
Az istentisztelet végén Zán Fábián Sándor püspök úr mondott köszönetet az alkalomért, és Isten áldását kérte az itt élők további életére és hitbéli megmaradására.
(tamási)
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.