Hálaadás a megújult beregrákosi református templomban - „A szeretet mindent remél”

Az a közösség, amely templomot épít vagy újít fel, nem csupán falakat emel vagy díszít, hanem a jövőbe vetett hitét is megvallja. Teszi mindezt azért, hogy az utánuk jövő nemzedékeknek is legyen méltó helyük az Istennel való találkozásra – olyan hajlék, amely nemcsak az imádság háza, hanem a közösség melegét is őrzi, s amely a kívülállókat is hívogatja, hogy részesei legyenek a hit örömének.

A beregrákosi református gyülekezetnek van reménysége. Erről tanúskodik, hogy önerőből, imádsággal, szorgalommal és odaadással szépítették meg templomukat. Ezért adtak hálát az elmúlt vasárnap.

Tóth László, a Beregi Egyházmegye esperese a Szeretet himnuszának örökérvényű sorait helyezte a hallgatóság szívére. „A szeretet mindent remél” – hangzik a korinthusi levélben. A keresztyén reménység azonban nem puszta álmodozás, hanem a Szentlélek által táplált bizonyosság – kapcsolódott az elhangzottakhoz Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke. Aki Pál apostol rómabeliekhez írott levelének (Róm 8,18–25) alapján tartott igehirdetésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a háború árnyékában, a szenvedések és megpróbáltatások közepette is reménységgel kell tekintenünk a jövő felé. „A reménység viszont egyszárnyú madár imádság nélkül” – fogalmazott. Ne csak várjunk és reménykedjünk, hanem könyörögjünk a békéért, hogy templomaink megteljenek imádkozó emberekkel. A szenvedések között is jusson eszünkbe, mondta, hogy Isten elkészítette számunkra az ő országát, s „a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk” (Róm 8,18).

A püspök hangsúlyozta: a templom Isten kinyilatkoztatásainak helye, ahol az Úrhoz fohászkodó ember választ kaphat kérdéseire. Ezért áldozott ez a gyülekezet a megújítására – hogy az méltó legyen az Úrral való találkozásra. Arra kérte a közösséget, legyenek állhatatosan imádkozó gyülekezet, akik „sóvárogva várják Isten fiainak megjelenését”, azzal a reménységgel, „hogy a teremtett világ maga is megszabadul a romlandóság szolgaságából”.

Az igehirdetést követően Páll László helyi lelkész köszöntötte a Beregi és az Ungi Református Egyházmegye gyülekezeteiből érkezett testvéreket, lelkészeket és az egyházkerület vezetőit, majd a vendégek is üdvözölték az ünneplő közösséget.

„Mindenkor örüljetek. Szüntelen imádkozzatok. Mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által ti hozzátok” – helyezte a hívek szívére Nagy Béla, a KRE világi főjegyzője Pál apostol thesszalonikaiakhoz írott üzenetét. A szeretet fontosságát is kiemelte, s azt kérte, hogy a templom mellett a lelkek is újuljanak meg.

„Hatalmas kegyelme a mindenható Istennek, s igazi csodaként élhetjük meg, hogy ebben a háborús helyzetben is megújulhatnak templomaink” – fogalmazott köszöntőjében Hadnagy István, a Beregi Egyházmegye főgondnoka, aki a 100. zsoltárral buzdított hálaadásra.

Ezt követően a megjelent lelkészek igei köszöntései hangzottak el. Tóth László esperes, a falu szülötte, személyes emlékeit is felidézte ifjúkorából, s úgy fogalmazott: számára a templom olyan, mint a fészek. „A fészekrakás célja nem az, hogy kié lesz a szebb, hanem hogy abban utódokat neveljünk.”

Kárpátalján ma sok gazzal benőtt porta jelzi, hogy üresen maradtak a fészkek – mondta, majd hálát adott azért, hogy református templomainkat van, aki rendben tartsa. Hálát adott a megújult templomért, és azért imádkozott, hogy a lelki templomok is megújuljanak, hogy „épüljünk együtt lelki házzá Kárpátalján”.

Páll László lelkész a 375 éve önálló gyülekezet múltjáról, próbáiról és eleink reménységéről szólt. Felidézte, hogy egykor 600 férőhelyes templomot emeltek ezen a településen, mára azonban igencsak megfogyatkozott a közösség.

„Túl tudtunk élni időket, amikor háborúk dúltak, amikor ellenség tapodta földünket. Túl tudtunk élni, amikor fejedelem, király vagy földesúr volt ellenséges velünk; amikor esperest száműztek, lelkészeket hurcoltak bíróság elé, gályára, börtönbe vagy munkatáborba. Túl tudtuk élni az éhínséget, a szegénységet, a járványokat, az elbukott szabadságharcokat és a háborúk, a málenkij robot fájdalmát... De vajon túl lehet-e élni azt, ami most van: az elvándorlást, az asszimilációt, a gyermektelenséget?” – tette fel a kérdést. A válaszokat keresve a lelkész megfogalmazta: a templom megújulása önmagában kevés. A jövő azon múlik, hogy lelki templomaink – személyes és gyülekezeti életünk – is megújuljanak.

„Ne hagyjuk el azt, aki mindeddig megőrzött bennünket! Legyen megélt valóság, hogy Jézus Krisztus tulajdona vagyunk minden élethelyzetben. Bármi is történik, türelemmel, hálaadással és reménységgel törekedjünk Isten akaratának beteljesítésére. Tanulmányozzuk az igét, imádkozzunk a jövőnkért, Isten akaratának megismeréséért és megcselekvéséért, a Szentlélek vezetéséért. Ha így tudunk Isten gondviselésére hagyatkozni, Ő átvezet bennünket a mostani nehézségeken is, és jövőt munkál számunkra” – biztatott Páll László.

Hogy a beregrákosi református gyülekezet életképes és reménységgel tekint a jövőbe, azt az is bizonyítja, hogy önerőből – a távolba kényszerülő tagok hozzájárulásával – sikerült felújítaniuk templomukat. Reménységre ad okot az is, az úrasztalát csecsemőjét karjában ringató édesanya, szülők, nagyszülők, kisiskolások együtt dicsőítették Istent a megtapasztalt csodáért, a kegyelemért. A hálaadó istentiszteleten lelkes hittanosok verssel és énekkel köszöntötték az egybegyűlteket: citeraszó, népi dallamokra énekelt zsoltárok emelték az ünnep fényét.

Istené legyen a dicsőség!

Marton Erzsébet
 

---

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek