New Yorkban 121 éves havazási rekord dőlt meg.
A hunok eredete azonban most tisztázódni látszik.
Volodimir Zelenszkij kiemelte, hogy Belarusznak még meg kell valósítania az igazi függetlenségét.
A szakértők régóta figyelmeztetnek, hogy a zsírmáj megelőzése az egyik legsürgetőbb egészségügyi kihívás napjainkban.
A Manchester United korábbi szélsője a közösségi oldalán erősítette meg, hogy a kazah FC Aktobe csapatához igazolt.
A programokban a Kárpátalján nehéz körülmények között élő, illetve belső menekült 12-24 éves fiatalok vesznek majd rész.
A rendelet értelmében az orosz vezetékes gáz és LNG behozatala tilos lesz az EU-ban.
Kai Xu amerikai matematikus szerint eddig rosszul mértük a Föld hegyeit.
A D-vitamin-hiány a téli hónapokban a leggyakoribb.
Az ülőideg-gyulladás (isiász) deréktól a lábfejig sugárzó, éles fájdalommal, zsibbadással, érzéskieséssel és izomgyengeséggel jár.
Forradalom jöhet a sejtkutatás és a rákkezelések terén!
Pompeiiben Augustus császár uralkodása alatt épült a vízvezeték, ami jelentősen növelte a hozzáférhető vízmennyiséget a fürdők számára és biztosította az ivóvizet.
A tikkelésszerű tünet, azaz a szemhéjizmok ismétlődő, akaratlan összehúzódása a felső szemhéjra jellemző.
Az ukrán bankok 51 hrivnya fölé emelték az euró árfolyamát – mire számíthatunk februárban?
Ezen a találkozón egy rendkívüli életút történetébe nyerhettünk betekintést.