A modern művészet csúfsága: vászonra vetett adócsalás, pénzmosásba keretezve

A modern művészet mára a gazdagok kedvenc pénzmosodájává vált, ennek rútsága pedig a minőségben is meglátszik / Fotó: AFP

2024. 12. 28. – 12:19 / Kékfény

Nem meglepő, hogy az emberek egyre kevesebbet járnak múzeumba. A modern művészet mára a gazdagok kedvenc pénzmosodájává vált, ennek rútsága pedig a minőségben is meglátszik.

Lassan már mindenkinek feltűnik, hogy míg régen a múzeumokban a szépségen, a részleteken és az alkotók képességein volt a hangsúly, addig manapság a modern művészetben ezek mind háttérbe szorultak a „jelentés” mögött, amely valójában gyakran semmitmondó, egyszerű és sajnos csúnya alkotásokhoz vezet. Ennek azonban elsősorban nem a változó ízlés az oka, hanem a megrendelők és a kereskedők hátsó szándékai:

bár a művészetek jelentős része a történelem kezdete óta úri murinak számított, mára viszont ez az adócsalás és a pénzmosás leghatékonyabb eszközévé vált.

A képzőművészeti piacot régóta ünneplik a kultúra megőrzésében, az emberi kreativitás bemutatásában és a közélet gazdagításában betöltött szerepéért. Laikus szemmel azonban manapság szinte csak rondaságokkal vannak tele a galériák, amelyekre felfoghatatlanul magas árcédulák vannak rábiggyesztve.

De csak azért, mert nem vagyunk szakképzet műkedvelők, még nem jelenti azt, hogy a mi ízlésünkkel van a baj.

Az ultragazdagok ugyanis a műkincspiacból adózási kiskaput csináltak, amelyen keresztül felfújt és hamis adományokkal, túlértékelt becslésekkel és az egymás közti csencseléssel milliárdokat takarítanak meg és a kultúrát is károsítják.

A képzőművészeti piac a gyűjtők és műértők számára kialakított szegmensből nagy tétekkel járó befektetési arénává alakult át, az elmúlt években pedig a hangsúly a művészet esztétikai és kulturális értékéről a pénzügyi potenciálra helyeződött át.

A gazdagok számára a művészet már nem csupán státuszszimbólum, hanem sokoldalú pénzügyi eszköz. Ez az átalakulás megnyitotta az utat a különböző adóelkerülési stratégiák előtt, lehetővé téve a tehetősek számára, hogy megőrizzék tőkéjüket, miközben minimalizálják adókötelezettségeiket.

A művészet egyedülálló tulajdonságai miatt ideális jelölt az adóelkerüléshez:

könnyen hordozható;
gyakran felértékelődik;
és ami a legfontosabb, egy olyan piacon működik, amely a titkolózás és az átláthatóság hiányából él.

Az ingatlanokkal és a pénzügyi eszközökkel ellentétben, amelyek szigorúan szabályozottak, a műtárgyakkal kapcsolatos tranzakciókat magánügyletként lehet lebonyolítani, és gyakran alig vagy egyáltalán nem hagynak nyomot maguk után.

Ez az átláthatatlanság teszi a műtárgypiacot különösen sebezhetővé az adóelkerülésre törekvők számára.

Belülről rohadó modern művészet

Az egyik legelterjedtebb trükk egyben a legkétszínűbb is, mivel a csalást a jótékonyság és a kultúra támogatása mögé rejtik el.

Sok ország adóhatósága ugyanis lehetővé teszi az adományozók számára, hogy levonják a jogosult intézményeknek, például múzeumoknak átadott műtárgyak valós piaci értékét a kötelezettségeikből. Bár ezt a politikát a jótékonykodás ösztönzésére és a kulturális intézmények támogatására tervezték, mára gyakorlatilag ezt csak a visszaélésre használják fel.

A valódi problémát az okozza, hogy ezt nem csak egy van Gogh festménnyel vagy egy Vastagh György szoborral lehet megtenni – amelyek busás árait kifizetve a rendszer értelmét vesztené a gazdagok számára –, hanem rendelésre készített, mesterségesen felértékelt műtárgyakkal is

Egy tehetős magánszemély felbérel egy művészt, akit nemcsak az alkotásért, hanem a titoktartásért is kifizet.
Egy műtárgyszakértő ismerős vagy egy erre szakosodott galéria a műtárgy értékét – a minőségtől függetlenül – a megrendelési ár többszörösére becsüli.
A felfújt árral felcédulázott alkotást pedig ezután egy erre nyitott múzeumnak adományozzák, amelynek köszönhetően óriási összegeket lehet leírni adóköltségekből.

Nem meglepő, hogy a műkincskereskedéssel „hobbiként foglalkozó” ultragazdagok között nem ritka, hogy sokan egy fillér adót nem fizetnek, hiszen bőkezű adományaikkal bőven ellensúlyozni tudták a magas jövedelmüket.

Ebben a rendszerben a művész képessége teljesen háttérbe szorul, és gyakran olyan alkotókból kerülnek az árlista élére, akiknek egyébként még a múzeumok közelében sem lenne helyük.

A résztvevők mind nyernek: a megrendelőnek nem kell adóznia, a szakértőt gyakran kifizetik a szolgálataiért és kereskedői hírnévre is szert tesz, a művészek pedig a megrendelés mellett bekerülnek a nagy alkotók közé a múzeumokba.

A nagy vesztesek a látogatók és a műkedvelők, akik értetlenül nézik a galériák falain a rútabbnál rútabb, drágábbnál drágább műtárgyakat, miközben sok valódi tehetség és művész neve feledésbe merül - közölte a vg.hu.