Az már most, a szüret kezdete előtt két hónappal is látszik, hogy az átlagosnál kevesebb várható a borszőlőkkel beültetett táblákról.
A németek végrehajtják az extrém spórolós terveiket, hogy energiát takarítsanak meg
A képviselőknek minimálbért követelő petíció megkapta a szükséges számú szavazatokat
Ukrajna szombattól jelentősen növelni tervezi az Európába irányuló villamosenergia-exportját
Ukrajnában az NBU egy hét leforgása alatt összesen 30 milliárd hrivnyát "nyomtatott" a kiadások fedezésére
Spanyolország az orosz energiától való függőségüket csökkenteni kívánó európai országok földgázexportjának központjává válhat – jelentette ki Pedro Sánchez
Oroszország által kifosztott ukrán készletekből származó árpát és búzát szállító hajó kötött ki az észak-libanoni Tripoli kikötőjében
A Parlament második olvasatban jóváhagyta a 7414. számú törvényt, amely megtiltja az adóbehajtóknak, hogy felkeressék a harci cselekményekben részt vevő katonákat
Három ukrán kikötőt már felkészítettek arra, hogy több hónapos szünet után újrainduljon a gabonakivitel Dél-Ukrajnából
Ukrajna kész növelni villamosenergia-exportját az EU-ba, hogy ezzel is enyhítse az orosz gázszállítások csökkenésével keletkezett hiányt
Maximális kapacitásának egyötödére, óránként 1,28 millió köbméterre csökkent az orosz gázszállítás az Északi Áramlat vezetéken
A petíció szerzője szerint Ukrajnában kiemelten fontos lenne a sörfogyasztás munka közben, különösen a nyári időszakban
Az újabb áremelkedést a dollár árfolyamának 25%-os emelkedése okozza, közölte Hlib Vislinszkij
A háború ellenére Ukrajna meg tudta őrizni energiarendszerének a stabilitását, és tovább is biztosította a gáztranzitot
Óvintézkedéseket kell tenni, hogy átvészelhessük a telet – így fogalmazott a német gazdasági miniszter
Ukrajna az év végéig 15-20 milliárd dolláros megállapodást kíván kötni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF)
Vlagyimir Putyin orosz elnök kétszínű játszmát űz a gázszállítások korlátozásával – jelentette ki hétfőn Robert Habeck
Kérdés, mi lesz az olyan kultikus neonokkal, mint a turisták millióit vonzó mulató, a Moulin Rouge reklámja
Tóth Gergely, a Nemzeti Közszolgálati egyetem tudományos munkatársa szerint Európa az egyik legnagyobb vesztese az energiaválságnak
A miniszteri kabinet szerint Ukrajnában nem foglalkoznak a köztisztviselők fizetésének emelésével
Elfogy majd a gáz és az áram, a rezsiárak pedig robbanásszerűen az egekbe szöknek – mondta Fabien Bouglé
Az almatermésűeknél az egyik probléma az, hogy nem időben és nem rendszeresen végezzük el a gyümölcsritkítást.
A talaj- és az öntözővíz-EC ismerete nem csak egy úri hóbort, hanem bizony használnunk is kell őket a mindennapi gyakorlatban.
Ukrajna 10 milliárd dollárt kereshetne, ha exportálná az összes gabonát.
Görögország ellenzi az Európai Bizottság friss javaslatát, amely 15 százalékkal csökkentené az európai uniós tagországok gázfelhasználását
Bár elsőre logikusnak tűnhetne, hogy a rekkenő európai hőség és a tűző nap fokozza a napelemek teljesítményét, messze nem ez a helyzet
A feldolgozóipar teljesítménye két éve az első alkalommal csökkent, a szolgáltatóiparé hét hónapja
„Azokat a nyilvános helyiségeket, amelyeken csak átmegy az ember, nem szabad állandóan fűteni” – ezt is mondta a német zöldpárti gazdasági miniszter
Oroszország 600 millió dollár (235 milliárd forint) értékű acélt foglalt le eddig ukrajnai üzemekből és kikötőkből
Ukrajna mintegy 13 milliárd dollárnyi pénzügyi segítséget kapott a háború alatt, júniusban 4,4 milliárd dollár gyűlt össze
Oroszország és Ukrajna péntek délután Isztambulban írja alá a megállapodást a gabonaexportról – közölte csütörtök este a török elnöki hivatal