Megemlékezés Szolyván - Sorstragédia, gyász, megbékélés

Nyolcvanegy évvel ezelőtt, 1944 gyászos őszén a vidékünket elfoglaló szovjet csapatok katonái a háromnapos munka hazug meséjével összeterelt magyar és német nemzetiségű férfiakat fegyveres őrizet mellett Szolyvára, az ott sebtében létrehozott gyűjtőtáborba kísérték. Az áldatlan körülmények és az embertelen bánásmód következtében az itt összezsúfolt több ezer fogoly közül már az első hetekben sokan meghaltak. Így vált az előhegyi kárpátaljai kisváros az itteni magyarság golgotájává.

A lágertemető helyén létrehozott emlékparkban minden évben az Erzsébet naphoz legközelebbi hétvégén megemlékezést tartanak. Idén az alkalomra, a hagyományoknak megfelelően, a Szolyvától nem messze, a Paszika község felé vezető út mentén található honfoglaló lovas vitéz sírjánál felállított emlékmű megkoszorúzásával vette kezdetét. Itt Zubánics László, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Történelem és Integráció Tanszék vezetője arról számolt be, hogy a sírban talált díszes tarsolylemezt ma a Nemzeti Múzeumban őrzik, s a lelet arról tanúskodik, hogy honfoglaló őseink a Kárpátok gerincén, annak több pontján átkelve vették birtokukba új hazájukat.

Az emlékparkban az esemény kezdetén a résztvevők egyperces néma csenddel adóztak a lágerekben odahaltak, az 1932/33-as ukrajnai éhínség, valamint a jelenleg is dúló háború áldozatai emlékének.

Tóth Mihály, a Szolyvai Emlékpark Alapítvány elnöke beszámolt az idén elvégzett karbantartási és felújítási munkálatokról, s elmondta, hogy sikerült új márványtáblákat elhelyezniük, amelyeken 318 nemrég beazonosított áldozat neve szerepel.

„Mi, magyarok küzdelmes évszázadokon vagyunk túl. A gondviselésnek és kitartásunknak köszönhetően sikerült megmaradnunk a Kárpát-medencében” – kezdte megnyitó beszédét Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár. – „Élni akarásunk Istenbe vetett hitünkből és nemzeti értékrendünkből nyeri mindenekkel szemben győzedelmes erejét. Amikor a mai napon a magyarság és különösen is a kárpátaljai magyarság egyik legnagyobb tragédiájára emlékezünk, emlékezzünk arra, hogy ebből a tragédiából – ha sok áldozat árán is, de – győztesen kerültünk ki. Legyen áldott az áldozatok emléke” – folytatta a helyettes államtitkár. „Ezeket az elhurcolt embereket olyan politika, katonai döntések és cselekedetek miatt tették felelőssé, amelyekhez semmi közük nem volt. Az áldozatok egyetlen bűne nemzeti hovatartozásuk volt. Eleinknek azért kellett meghalniuk, mert olyanok voltak, mint mi: magyarok, magyarul éltek, magyarul gondolkodtak és vesztük felé is magyarul álmodtak” – emlékeztetett rá Szilágyi Péter. Aki arra hívta fel a figyelmet, hogy „a meghurcoltak és odavesztek emlékének áldozva a legkevesebb, amit tehetünk, hogy okulunk a történelmi hibákból. Nem engedhetjük meg, hogy etnikai vagy vallási alapon büntessenek egy közösséget, nemzetet. Nem engedhetjük, hogy a huszadik század árnyaként visszatérjen Európába a kollektív bűnösség elve. Mi erős Európában hiszünk, amely csak erős, szuverén államokra épülhet. Erős állam pedig csak az lehet, ahol minden nemzeti kisebbség érték, méghozzá egyenlő jogokkal és lehetőségekkel a társadalom többségi részéhez viszonyítva. Kívánjuk, hogy a kárpátaljai magyarság megmaradása, szülőföldjén való lakása zavartalan legyen, és etnikai, nyelvi és világnézeti megkülönböztetés nélkül békében és biztonságban boldogulhasson ősei földjén” – zárta az államtitkárhelyettes.

Azokat a vészterhes időket felidézve Roman Moldavcsuk, a Megyei Katonai Közigazgatás nemzetiségi és vallási főosztályának vezetője rámutatott: akkoriban sokan joggal reménykedtek a háború gyors befejezésében, hogy végre elkezdődik a békés építkezés korszaka. Ma is így vagyunk ezzel, és a Kárpátalján élő népeknek és nemzetiségeknek egymással sorsközösséget vállalva kell a háború okozta sebeket begyógyítani, és vidékünkön egy új, boldog és biztonságos jövőt felépíteni.

Bő egy évtizeddel ezelőtt a Nemzeti Emlékezet Bizottság (NEB)vazzal a céllal jött létre, hogy közkinccsé tegye azokat a közelmúlt történésivel kapcsolatos dokumentumokat, visszaemlékezéseket, amelyek méltán tarthatnak közérdeklődésre számot, mondta Földváryné Kiss Réka, a NEB elnöke. Emellett igyekszünk minden modern eszközt felhasználni ahhoz, hogy közelebb vigyük a fiatalokhoz ezeket az eseményeket, hogy három emberöltővel a málenykij robot szomorú történései után is visszhangra találjanak az ifjú szívekben. Köszönet és hála mindazoknak, akik valamilyen módon segítik ezt a tevékenységünket.

Sok tragikus időszakot átélt már a kárpátaljai magyarság, de a legtragikusabb a számunkra az 1944-es elhurcolások voltak, melyről aztán évtizedekig beszélni sem volt szabad, emlékeztetett rá Sin József, a KMKSZ alelnöke. A szolyvai fogolytábor a kárpátaljai magyarok igazi golgotájává vált. A legújabb kutatások szerint mintegy harmincezer magyar került fogolytáborba, s közülük mintegy tízezren odahaltak. Nekik a sírhelyét sem ismerjük. Az egész világháború nem kívánt annyi áldozatot sorainkból, mint a málenykij robot, mondta az alelnök. Aki a továbbiakban arról szólt, hogy „a háború ismét belopózott közénk, így ma ismét sokan gyerekük, unokájuk támogatása nélkül maradtak. Sokan keresték a halálból való menekülés útját 81 évvel ezelőtt, és keresik ma is. Keressük hát a kibékülés, a megbékélés útját, hisz nagy szükség van minderre. Ne feledjük, a sok százezernyi ukrán katona között igen sok magyar védi hősiesen ma is országunkat az agresszortól, mondta.

Dupka György, a Szolyvai Emlékpark Alapítvány felelős titkára beszámolt róla, hogy a siratófal a kezdetektől fogva miként bővült újabb és újabb márványlapokkal, s hogy a rajtuk olvasható nevek száma ma már meghaladja a 12 ezret. A magyarországi Csonka-Bereg, valamint a szlovákiai Ung-vidék és Bodrogköz települései áldozatainak nevével kiegészülve pedig így vált az emlékpark a régió meghatározó kegyeleti helyévé.

A koszorúzás előtt Szilágyi Péter, Földváryné Kiss Rita és Tóth Mihály átvágták az újonnan felállított márványtáblák átadását jelző szalagot. A történelmi egyházak jelenlevő képviselői áldást kértek a sokat szenvedett kárpátaljai magyar népünk további életére. Az eseményen a tiszabökényi Tiszacsillag Kórus lágerballadákat adott elő.

Eszenyi Gábor