Denisz Smihal, Ukrajna miniszterelnöke.

A kormány támogatja a szociális szféra jelentős megreformálását – jelentette ki pénteken Denisz Smihal miniszterelnök.

Denisz Smihal, Ukrajna miniszterelnöke

A jóváhagyott Útitervek a jogállamiság, az államigazgatási reform, valamint a demokratikus intézmények működésének területeit érintik.

Marta Kos bővítési biztos. Fotó: AFP

A nyilatkozat szerint a felek megállapodtak abban, hogy felgyorsítják erőfeszítéseiket Ukrajna uniós csatlakozása érdekében.

Európai Unió ( Illusztráció )

Az Ukrajna-eszközből származó források harmadik kifizetésével az EU már közel 20 milliárd eurót fog folyósítani a pénzügyi alap tavalyi hatálybalépése óta.

A Pénzügyminisztérium arról biztosított, hogy nem tervezi az egyéni vállalkozók adójának emelését

Az interneten terjed az információ, miszerint adóemelést terveznek az egyéni vállalkozók számára.

Európai Unió. Illusztráció

A 2024. március 1-jén hatályba lépett Ukrajna-eszköz összesen 50 milliárd eurós támogatást tesz lehetővé Ukrajna számára a 2024 és 2027 közötti időszakban.

Bár Zelenszkij és Trump találkozója katasztrófába torkollott, az IMF így is 400 millió dollárt folyósított az országnak / Fotó: Anadolu via AFP

Bár Zelenszkij és Trump találkozója katasztrófába torkollott, az IMF így is 400 millió dollárt folyósított az országnak.

Ukrajna mikro- és makroszinten is súlyos problémákkal küzd / Fotó: AFP

A makrogazdasági mutatók lassú helyreállást jeleznek, a lakosság életminősége azonban tovább romlik az infláció, az adóemelések és az energiaválság következtében.

Európai Unió. Illusztráció

A Tanács megállapította, hogy Ukrajna teljesítette a pénzeszközök folyósításához szükséges feltételeket és reformokat.

Denisz Smihal, Ukrajna miniszterelnöke

Smihal szerint az IMF nagyra értékeli Ukrajna előrehaladását a kitűzött követelmények teljesítésében.

Okszana Zsolnovics szociálpolitikai miniszter. Fotó: RBC.ua

Azok az ukránok, akiknek jogerősen állapították meg a rokkantsági nyugdíját, továbbra is megkapják azt.

Már Németország pénzügyminisztere is a versenyképesség elvesztéséről beszél/Fotó: AFP

A politikus szerint a német gazdaság egyhelyben toporog, miután a strukturális változás a versenyképesség elvesztésével párosul.

Európai Bizottság. Illusztráció

Az Európai Bizottság kedden csaknem 4,2 milliárd eurót folyósított Ukrajnának az ukrán hitelkeret első részleteként - közölte a brüsszeli testület.

Európai Unió. Illusztráció

Ukrajna közel 4,2 milliárd euró összegű támogatásban részesül, miután az Európai Tanács szabad utat adott az uniós ukrán hitelkeretből nyújtott támogatások és kölcsönök első részlete kifizetésének.

Várhelyi Olivér az Európai Bizottság bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős tagja, Olha Sztefanisina ukrán miniszterelnök-helyettes és Hadja Lahbib belga külügyminiszte(Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet)

A jelenlegi nehéz idők ellenére Ukrajna meghozta a szükséges reformintézkedéseket és teljesítette a csatlakozási tárgyalások hivatalos megkezdéséhez szükséges elvárásokat.

Az Európai Tanács elnöke – Charles Michel.

Az uniós csatlakozási tárgyalások megnyitása Ukrajnával és Moldovával e két ország nagyszabású reformtörekvéseinek eredménye.

Európai Bizottság. Illusztráció

Az Európai Bizottság úgy véli, hogy Ukrajna és Moldova minden lépést teljesített az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez.

Európai Unió. Illusztráció

A német kormány szerint Ukrajna teljesített minden feltételt, hogy megkezdődjenek a tárgyalások az Európai Unióhoz való csatlakozásról.

Hágai Nemzetközi Bíróság. Illusztráció

Az EU meghosszabbította az ukrajnai polgári biztonsági ágazat reformjával foglalkozó uniós tanácsadó misszió megbízatását.

Európai Bizottság. Illusztráció

Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta az Ukrajnának szánt, 50 milliárd eurós, hosszú távú pénzügyi támogatás rendszeres kifizetéseit.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke

Jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán Vilniusban.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter

Gazdasági reformokra ösztönözte az ukránokat.

A francia elnök parlamenti szavazás nélkül hirdeti ki a vitatott nyugdíjreformot

Emmanuel Macron francia államfő csütörtökön úgy döntött, hogy parlamenti szavazás nélkül hirdeti ki a vitatott nyugdíjreformot.

Az épitőiparban évente 10 millió hrivnyát tesz ki a korrupció mértéke
Az épitőipar számos okból mindig is korrupt terület volt