Kirilo Budanov szerint előrelépés történt a béketárgyalásokon, és a háború lezárása nem tart sokáig. A felek azonban még nem jutottak végleges megállapodásra.
Oroszország területén több regionális államnak kellene létrejönnie, amelyek mindegyike törődik népe jólétével.
Kirill Budanov a davosi Világgazdasági Fórumon beszélt az orosz–ukrán háború lezárására irányuló erőfeszítésekről.
Az első szakaszban Ukrajna 78 ipari kazánt kap, összesen 116,5 MW kapacitással.
Volodimir Zelenszkij jelentős személyi változásokat vezetett be az új évre.
Budanov a Telegramon megerősítette, hogy elfogadta a megbízást.
Jermak benyújtotta a lemondását, miután a NABU és a SZAP házkutatást tartott nála.
A korrupciós vádak miatt lemondott Andrij Jermak, Volodimir Zelenszkij megkerülhetetlen szövetségese.
„A NABU és a SZAP reggel házkutatást tart Andrij Jermak házában” – írta Jaroszlav Zseleznyak.
Ugyanakkor megjegyezte, hogy az orosz és ukrán erők közötti vonal meghatározása szerepelhet a tárgyalásokon.
A békefolyamat eddigi legeredményesebb beszélgetésen van túl az amerikai és az ukrán delegáció.
Ukrajna és szövetségesei közösen dolgoznak ki egy béketervet, amely egyetlen dokumentum lesz.
Oroszország folyamatosan megpróbálja fűtés és áram nélkül hagyni Ukrajnát az őszi-téli időszakban.
Nyolc ukrán gyermeket és tinédzsert mentettek ki az ideiglenesen megszállt területekről.
Jermak megreformálja az Elnöki Hivatalt, frontharcos katonákat von be a munkájába.
Jelentette ki Volodimir Zelenszkij legfőbb tanácsadója, Andrij Jermak.
Jermak szerint meg lehetne állítani az Ukrajna elleni háborút, ha a héten megnövekedne a nyomás Oroszországra.
Andrij Jermak, az Elnöki Hivatal vezetője kedden Washingtonban találkozott Keith Kellogg-gal, az Egyesült Államok elnökének különmegbízottjával.
Volodimir Zelenszkij elnök kijelentette, hogy Ukrajna gazdasági és védelmi megállapodásokról tárgyal az Egyesült Államokkal.
Ukrajna csak a tűzszünet után ül tárgyalóasztalhoz Oroszországgal.
Ukrajna nem tekinti Oroszországot olyan félnek, amelytől biztonsági garanciákat kérhet.
Ukrajna nem fog beleegyezni konfliktus befagyasztásába Oroszországgal, és az USA támogatja Kijev álláspontját – jelentette ki csütörtökön Andrij Jermak.
Az ukrán delegáció vezetője, Andrij Jermak elmondása szerint azon dolgoznak az amerikai féllel, hogy igazságos és tartós békét teremtsenek Ukrajnában.
Vlagyimir Putyin orosz elnök az Egyesült Államokkal való tárgyalások gondolatát próbálja népszerűsíteni, de Ukrajnáról úgy akar beszélni, hogy ebből kihagyja Ukrajnát, ami nem történhet meg.
Az ukrán fegyveres erők ellentámadásba mentek át vasárnapra virradó éjjel az oroszországi Kurszki területen.
Ukrajna NATO-csatlakozása fontos része Volodimir Zelenszkij ukrán államfő "győzelmi tervének" - mondta el Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője.
A következő, második nemzetközi ukrajnai békekonferenciát a „Globális Dél” egyik országában fogják megtartani, hogy kifejezze a „világ egységét” az orosz invázióval szemben.
Ukrajna várhatóan az év végéig megtartja a második békecsúcsot Szaúd-Arábiában.