Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője. Fotó: RBC-Ukrajna
Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője. Fotó: RBC-Ukrajna
 / Közélet
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

Az ukrán Elnöki Hivatal jelentős reformra készül, amelynek keretében egyre több harci tapasztalattal rendelkező katonát vonnak be a munkába a jövőben – közölte Andrij Jermak hivatalvezető a Telegramon, amelyet az RBK Ukrajina szemlézett.

Hirdetés

Jermak elmondta: a cél, hogy a hivatal munkatársainak számottevő részét olyan katonák vagy veteránok alkossák, akik igazolt tapasztalatot szereztek a teljes körű háborúban.

„Minden szinten, minden osztályon. Volodimir Zelenszkij elnök támogatja ezt az elképzelést. Ez igazságos, mert éppen ezek az emberek testesítik meg a becsületet, az erkölcsöt és az Ukrajnához való hűséget”

– hangsúlyozta.

Példaként Jermak saját helyettesét, Pavlo Paliszát említette, aki korábban a 93. számú „Holodnij Jar” különálló gépesített dandár parancsnoka volt.

A fronton emberek életéért és hadműveletek sikeréért felelt, most pedig az Elnöki Hivatalban ugyanazt a gyorsaságot, tisztességet és elvhűséget mutatja.

A hivatalvezető hozzátette: ez a szemlélet nemcsak az állami szolgálatban, hanem a gazdaság, az IT és a kulturális szféra területén is érvényesülhet, ahol a veteránok tapasztalatukkal erősíthetik a csapatok hatékonyságát és igazságosságát - közölte az index.hu.


 

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek

Forrás