Az Európai Bizottság úgy véli, hogy Ukrajna és Moldova minden lépést teljesített az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez, a döntés most a tagállamok kezében van - mondta Ana Pisonero, a brüsszeli testület szóvivője pénteken újságíroknak nyilatkozva.
A szóvivő elmondta, hogy a kérdés pénteken az EU-tagállamok uniós nagyköveteiből álló bizottság (Coreper) napirendjén szerepelt, és az Európai Bizottság arról tájékoztatta a nagyköveteket, hogy értékelése szerint a két ország megfelelt a kritériumoknak. Hangsúlyozta, hogy a további lépések a tagállamok döntésén múlnak, nekik kell majd elfogadniuk a tárgyalási keretet, továbbá az EU soros elnökségének előjoga, hogy amint ez a lépés megtörtént, kormányközi konferenciát hívjon össze a tárgyalások hivatalos megkezdésének jelzésére.
A szóvivő kifejtette, hogy a tárgyalás megkezdéséhez szükséges feltételek teljesítése érdekében Ukrajna törvényt fogadott el, amely által megnöveli az ukrán Nemzeti Korrupcióellenes Hivatal (NABU) létszámának felső határát. A korrupció megelőzéséről szóló törvényből eltávolították azokat a rendelkezéseket is, amelyek korlátozták a Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökség hatáskörét arra vonatkozóan, hogy ellenőrizze a nyilatkozattevők által a közszolgálatba lépés előtt szerzett vagyont és már ellenőrzött vagyonok további nyomonkövetését. Kijev továbbá az oligarchaellenes cselekvési terv részeként törvényt hozott a lobbizás európai normákkal összhangban lévő szabályozásáról - tette hozzá.
Mint mondta, az ukrán parlament tavaly decemberben módosította a nemzeti kisebbségekről szóló törvényeket, és ezek a módosítások "megfelelő szabályokat biztosíthatnak" a kisebbségi nyelvű oktatásra vonatkozóan, megfelelő nyelvi kvótát a médiában, valamint arányos jogokat és kritériumokat a kisebbségi nyelvek közéletben való használatára vonatkozóan.
"Ami ezeket a lépéseket illeti, természetesen fontos lesz a végrehajtás, amit a bizottság a bővítésről szóló rendszeres jelentéstétel részeként szoros figyelemmel fog kísérni" - emelte ki.
A szóvivő Moldovával kapcsolatban elmondta, hogy Chisinau jelentős előrelépést tett az igazságügyi és ügyészségi testületek, a legfelsőbb bíróság tagjai, valamint a főügyész érdemeken alapuló és átlátható eljárás keretében történő kinevezésével kapcsolatban, továbbá jelentős forrásokat rendeltek a korrupcióellenes hivatal hatékony működésének biztosítására.
Az EU egy évvel ezelőtt, 2023 júniusában hivatalosan tagjelölt országként ismerte el Ukrajnát és Moldovát.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.