Európai Unió. Illusztráció
Európai Unió. Illusztráció

MTI

 / Közélet

Ukrajna további több mint 4,2 milliárd euró összegű támogatásban részesül az Európai Uniótól, miután a tagállamok kormányait tömörítő Tanács szabad utat adott az Oroszországgal folytatott háborúban védekező ország hitelkeretéből kifizetendő támogatások és kölcsönök második részletének - közölte hétfőn az uniós testület Brüsszelben.

Hirdetés

Az idén március 1-jén hatályba lépett ukrán hitelkerettel 2024-2027 között az EU akár 50 milliárd eurónyi finanszírozást biztosít Ukrajna helyreállítására, újjáépítésére és modernizációjára vissza nem térítendő támogatások és kölcsönök formájában.

Ebből 32 milliárd eurót az úgynevezett Ukrajna-terv reformjaira és beruházásaira szánnak, ezeknek a folyósítása meghatározott mutatók teljesítéséhez kötött.

Az Ukrajna-terv meghatározza az ország talpra állítására, újjáépítésére és modernizálására, valamint azokra a reformokra vonatkozó irányvonalakat, amelyeket Ukrajnának az EU-csatlakozási folyamat részeként a következő négy évben végre kell hajtania.

Hirdetés

Hétfőn elfogadott határozatában a Tanács megállapította, hogy

Ukrajna teljesítette a pénzeszközök folyósításához szükséges feltételeket és reformokat, így engedélyezi a második részlet kifizetésének végrehajtását.

A testület hangsúlyozta továbbá a pénzeszköz mielőbbi átutalásának fontosságát, tekintettel Ukrajna jelenlegi nehéz költségvetési helyzetére.


 

Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram

Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.