A tél vége és a kora tavasz továbbra is a szőlő szaporításának meghatározó időszaka.
Mielőtt a közeg az ültető edényekbe kerülne, még sok tennivaló vár a termelőre. Ezeket az ültetést megelőző előkészületeket szeretnénk most áttekinteni.
Sok termelő küzd azzal a problémával, hogy nem megfelelőek a talaj adottságai a különböző kultúrák (legfőképp az uborka) termesztésére.
Az új zöldséghajtatási szezon indulásával nagyon sok termelő részéről felmerült a fajtaválasztás kérdése. Többségüknél ezt valóban a váltás szándéka indokolja, azonban nagyon sokan vannak, akiket „csak” a kíváncsiság vezérel.
Cikksorozatunk előző részeiben megtárgyaltuk, hogy milyen szempontok szerint kell felépítenünk a palántanevelő fóliasátrat, milyen fűtési rendszerrel és mesterséges pótmegvilágítással kell azt felszerelnünk ahhoz, hogy szép, fejlett, zömök palántákat tudjunk kinevelni a téli időszakban is. Azonban az idő gyorsan szalad, s már most el kell gondolkodnunk azon, hogy mikor és mibe fogunk vetni.
A fejes saláta hajtatásáról szóló előző cikkünkben áttekintettük a saláta sikeres termesztéséhez szükséges megfelelő fajták és a vetési, ültetési idők kiválasztását.
A tavalyi (2020-as) év szinte minden termelő számára nehéznek bizonyult, de a legnagyobb „csapást” talán mégis azok a termelők szenvedték el, akik a saláta termesztésével foglalkoztak.
A sikeres palántaneveléshez nem egyszerűen egy megbízható fűtőeszközre, hanem fűtőberendezésre van szükség.
A koronavírus terjedése ellen hozott intézkedések tavasszal akkor léptek életbe, amikor a fűtött fóliaházakban beérett az uborka első termése, és a hideghajtatásban nevelt hónapos retek felszedése ugyancsak időszerűvé vált.
Kárpátalján a fóliás zöldségtermesztéssel foglalkozó gazdák döntő többsége maga neveli a palántákat. Ezért az elkészült fóliasátrak mellé be kell terveznünk a palántanevelő fóliasátrat is.
A zöldhagyma termesztése során felmerülő további kérdések megválaszolásával szeretnénk segítséget nyújtani azoknak a termelőknek és érdeklődőknek, akik a lehető legkorábban és a legjobb minőségben szeretnének zöld hagymaszárat termeszteni.
Felmerül a logikus kérdés, hogy nem kellene-e azzal is foglalkozni, hogy miképp tudnánk csökkenteni a házak hőigényét, energiafelhasználását, hiszen a jól ismert szlogen szerint: „a legolcsóbb energia az, amit nem használunk el”.
A zöldhagyma egy sokak által kedvelt zöldségnövény. Ez a növény jelenti a téli és kora tavaszi időszakban az első vitamint.
Ez a viszonylag új termesztési technológia leginkább az ökológiai, biológiai gazdálkodást és a kis földterületen történő kertművelést előnyben részesítők számára kínál hatékony megoldást.
Cikksorozatunk előző részében eljutottunk a puffertartályok témaköréhez. Meglepően nagy volt a gazdák körében az érdeklődés a téma iránt.
A paprika biológiai növényvédelme a hajtatásban (2.)
A paprika biológiai növényvédelme a hajtatásban (1.)
Földgázról tűzifára - Amikor kombináljuk a kellemest a hasznossal