Hivatalosan is megerősítették a nagybocskói származású Valentin Bazsura halálhírét. A katonát csaknem másfél évig eltűntként tartották nyilván.
A tanácskozáson résztvevők egyetértenek Ukrajna támogatásában.
Eddig két halálos áldozata és 28 sérültje lett a támadásnak.
A kárpátaljai Olekszandr Popelics meghalt a háborúban.
Az előzetes információk szerint 49 ember halt meg.
Eltűntek között mintegy 11 ezer civil és 15 ezer katona van.
Többek között bírósági eljárások nélküli önkényes kivégzések, gyilkosságok vannak jelen.
Az ukrán elnök kiemelte, hogy a közelgő télen további hadműveletekre kell felkészülniük az országát támadó Oroszország részéről.
1,1 millió darab 7,62 milliméteres lőszert küldtek Ukrajnába.
Az ukrán kikötőket három hajó készül elhagyni.
Budapestre hívta az ukrán Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökség (NAZK) képviselőit.
A megállapodás Kijev szerint felgyorsítja a Lengyelországon keresztüli ukrán gabonatranzitot.
Hangoztatta, hogy "az Egyesült Államok semmilyen körülmények között nem engedheti meg Ukrajna támogatásának megakadását".
A kárpátaljai Ivan Sztaroszta meghalt a fronton.
A támadási hullámok több mint három órán át tartottak.
Az OTP Bank számos kötelezettséget vállalt az orosz piacra vonatkozó jövőbeni terveivel kapcsolatban.
Az unió előtt álló fontos lépések között említette elsősorban Ukrajna védelmi támogatásának növelését.
Borrell történelmi jelentőségűnek nevezte a találkozót.
Ukrajna várhatóan az év végéig mintegy 900 millió dollár IMF-hitel kap.
Ennek helyszíneként Ukrajna nyugati térségei jöhetnének szóba.
A támadásoknak civil halálos áldozatai és sérültjei vannak.
Katonai, gazdasági, politikai és diplomáciai támogatásról egyaránt szó van – tette hozzá.
Amíg az OTP-t nem veszik le a listáról, addig Magyarország nem fog hozzájárulni semmilyen további európai uniós finanszírozáshoz az ukrajnai fegyverszállítások tekintetében.
Egy célpont engedély nélkül behatolt a román légtérbe és Galac város felé haladt.
Az elnök szerint a nyilatkozatot 13 vállalat írta alá.
Svájc a semleges státusza miatt nem vehet részt katonai célú aknamentesítésben.