Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere
Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere

MTI

 / Gazdaság

Jó irányba tett lépés, hogy Ukrajna levette az OTP-t a háború nemzetközi szponzorainak listájáról, de a kormány biztosítékokat szeretne arra, hogy a jövőben nem kerül vissza a jegyzékbe a pénzintézet, ezért Budapestre hívta az ukrán Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökség (NAZK) képviselőit - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

Hirdetés

A tárcavezető a moldovai miniszterelnök-helyettessel közösen sajtótájékoztatóján újságírói kérdésekre válaszolva üdvözölte, hogy eltávolították az OTP-t a feketelistáról, azonban úgy vélekedett, hogy ezzel gyakorlatilag elismerték azt, hogy "megalapozatlan, hazug, nevetséges" indokokkal került a bank ebbe a jegyzékbe.

Megalapozatlannak nevezte például azt az okot, miszerint az OTP Oroszország bankrendszerének egyik meghatározó szereplője lenne, miközben piaci részesedése mindössze 0,17 százalék. Ami pedig szavai szerint "már inkább a nevetségesség kategóriája", hogy azt állították az OTP-ről, hogy Donyeckben is működik, miután egy hasonló nevű oroszországi településen valóban van fiókjuk, több száz kilométerre az ukrán határtól.

"Úgyhogy mind a négy ok, amit az ukrán ügynökség megnevezett, hazug, nevetséges, alaptalan ok volt, ezért mi azt természetesnek gondoljuk, hogy az OTP-t ezen a listán nem szerepeltetik"

 - fogalmazott.

Szijjártó Péter ugyanakkor úgy vélte, hogy maga a jegyzékbe vételi eljárás aggodalomra ad okot, hiszen ez bármikor megtörténhet a jövőben is.

"Ezért ma azt a kérésünket közöltük Ukrajna budapesti nagykövetével, hogy az ukrán korrupcióellenes ügynökség delegációja minél előbb jöjjön el ide, Budapestre, hogy ki tudjunk tárgyalni egy olyan megállapodást, amely garanciát jelent arra, hogy a jövőben ilyen döntés nem születik, a jövőben sem teszik önkényesen, nevetséges indokok alapján az OTP-t fel erre a listára"

 - mondta.

"Ha ott megnyugtató megállapodás születik, akkor majd természetesen mérlegelni kell, hogy ez milyen lépéseket indokol a mi részünkről"

 - tette hozzá.

A miniszter ezután arra is kitért, hogy az NAZK-nak van egy, szankcióra előterjesztett listája is, amelyen az OTP oroszországi entitása, illetve négy magyar bankvezető még mindig szerepel.

"Elvárjuk, hogy ez a négy OTP-s vezető és az oroszországi entitás is kerüljön le az ukrán korrupcióellenes ügynökség listájáról" 

- jelentette ki.

Végezetül pedig a befagyasztott európai uniós források esetleges feloldásával kapcsolatos sajtóhírekről szólva leszögezte, hogy ezek a pénzek járnak Magyarországnak, ha tetszik, ha nem, s ennek semmi köze nincs a közösség költségvetésének módosításához.

"Az teljesen más kérdés. És azt teljesen más szempontok szerint kell mérlegelni. A nekünk járó források kifizetése mindentől független, az nekünk jár, azt ki kell, hogy fizessék" 

- figyelmeztetett.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Lövöldözés Rivne megyében: egy katonát vettek őrizetbe a toborzók elleni támadás miatt. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Egy 48 éves katonát tartóztattak le Rivne megyében, miután tüzet nyitott a TCK-munkatársakra. Ketten megsérültek.

Halálos vasúti baleset történt Lviv megyében. Fotó: DSZNSZ

Súlyos baleset történt Lemberg megyében, ahol egy személyvonat darus autóval ütközött. A mozdonyvezető a helyszínen életét vesztette.

Újabb kárpátaljai védő vesztette életét a fronton.

A Huszti járásból származó Vaszil Rohacs 2026. április 16-án vesztette életét a fronton.

A munka ünnepe Párizsban – Fotó: Unsplash

A munka ünnepe a munkavállalói jogokért folytatott nemzetközi küzdelemből nőtte ki magát.

Zelenszkij aláírta: újabb 90 nappal meghosszabbítják a hadiállapotot és a mozgósítást Ukrajnában. Fotó: president.gov.ua

A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.

Zelenszkij: Moszkva hosszú távú tűzszünetbe is beleegyezhet bizonyos szankciók enyhítéséért vagy eltörléséért cserébe

"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.

Ukrán gabona. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.

Megrendítő búcsúztatás Munkácson: a 95. dandár katonáját 568 napig eltűntként tartották nyilván. Fotó: Munkácsi Városi Tanács

Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.

A rendőrök a jármű kerekeire célozva állították meg az agresszív sofőrt. Videórészlet

A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.