/ Kultúra
Több mint ötszáz fiatal dicsőítette együtt Istent Beregszászban
Több mint ötszáz fiatal dicsőítette együtt Istent Beregszászban - Újra Lendületben a kárpátaljai református ifjúság. Fotó: Molnár Máté
Több mint ötszáz fiatal dicsőítette együtt Istent Beregszászban - Újra Lendületben a kárpátaljai református ifjúság. Fotó: Molnár Máté
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

Hét hosszú év után, a világjárvány, majd a háború miatt megszakadt hagyomány folytatódott: június 27-én immár tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) legnagyobb rendezvényét, a Lendület Ifjúsági Találkozót, melynek beregszászi Barátság Stadion adott otthont. Több mint ötszáz fiatal érkezett Kárpátalja különböző településeiről, hogy közösen dicsőítsék Istent, hitükben megerősödjenek, új barátságokat kössenek, és megtapasztalják az összetartozás örömét.

Hirdetés

A napot a Nagyberegi Református Líceum dicsőítő csapatának, az NbRL Bandnek a szolgálata nyitotta meg, amely közös éneklésre hívta a jelenlévőket. Ezt követően Balázs Antal, a KRISZ elnöke köszöntötte a résztvevőket, ismertetve a rendezvény célját. Hangsúlyozta: ezen a napon is Jézus Krisztusnak kell a középpontban állnia, hogy őt dicsőítsék, és a fiatalok megtapasztalják, milyen jó Isten közelségében lenni.

Több min ötszáz fiatal dicsőítette együtt Istent Beregszászban - Újra Lendületben a kárpátaljai református ifjúság. Fotó: Molnár Máté
Több min ötszáz fiatal dicsőítette együtt Istent Beregszászban - Újra Lendületben a kárpátaljai református ifjúság. Fotó: Molnár Máté

Igei köszöntőjében Tóth László, a Beregi Református Egyházmegye esperese a valódi megtérés fontosságáról szólt. Arra buzdította a fiatalokat, hogy ne csupán a gazdag programkínálat miatt legyenek jelen, hanem nyitott szívvel várják Isten megszólító üzenetét, és engedjék, hogy életükben is végbemenjen az a változás, amely közelebb viszi őket Isten országához. Reményét fejezte ki, hogy a Lendület minden résztvevője megtapasztalja az Úr jelenlétét, majd áldást kért az egész találkozóra.

Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyház világi főjegyzője köszöntőjében úgy fogalmazott: a Lendület megrendezése Isten kegyelmének ajándéka. Arra biztatta a jelenlévőket, hogy hitüket szeretetben, egymást erősítő közösségben éljék meg.

Balogh György, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja szintén üdvözölte a résztvevőket. Kiemelte a rendezvény közösségépítő jelentőségét, és örömét fejezte ki amiatt, hogy a fiatalok egy olyan alkalom részesei lehetnek, amely egyszerre nyújt lelki feltöltődést és maradandó közösségi élményeket.

Hirdetés

A délelőtt egyik leginspirálóbb mozzanata Victor Illés János Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes jiu-jitsu versenyző bizonyságtétele volt. A fiatal sportoló őszintén és alázattal beszélt arról, milyen meghatározó szerepet tölt be életében az Istenbe vetett hit, és az, hogy a győzelmeiért egyedül Istennek tulajdonít dicsőséget. Azt is elmondta, hogy nehéz pillanataiban egy birkózás során két igét ismételget magában: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít” (Filippi 4,13) és „De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el” (Ézsaiás 40, 31).

A délelőtti programokat közös ebéd, majd színes szabadidős programok követték, amelyek kiváló lehetőséget biztosítottak a fiatalok számára a kikapcsolódásra és ismerkedésre. Az érdeklődők többek között a FRIGY egyetemi gyülekezet, az MCC Beregszászi Képzési Központja, a Pro Cultura Subcarpathica és a Rákóczi Egyetem workshopjain vehettek részt. Emellett számos élményprogram várta a résztvevőket: működött imasátor, lézerharc, íjászat és méta, valamint gokartozásra, focizásra és kézműves foglalkozásokon való részvételre is lehetőség nyílt.

A délutáni blokk ismét közös dicsőítéssel kezdődött, amely során a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet dicsőítő csapata (KRISZ Band) szolgált, majd Ádám Zsolt, a Királyhágómelléki Református Ifjúsági Szövetség koordinátora hirdette az evangéliumot. „Közel van az Úr a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti” (Zsolt 34,19) zsoltár alapján tartott üzenetében Isten feltétel nélküli szeretetét és közelségét állította a középpontba. Hangsúlyozta, hogy Isten már életünk kezdetétől formál bennünket, atyai szeretettel vár magához, és Jézus Krisztus által tette nyilvánvalóvá irántunk való szeretetét, amelyet a Szentlélek által ma is megtapasztalhatunk.

A rendezvény teljes ideje alatt jótékonysági adománygyűjtés is zajlott. A felajánlásokból befolyt összeget a Mezővári Nefelejcs Rehabilitációs Központ, valamint az Élim Hetyeni Fogyatékkal Élők Napközi Otthona fejlesztő és rehabilitációs foglalkozásainak támogatására ajánlották fel, segítve ezzel a testi és szellemi fogyatékossággal élő fiatalok ellátását.

Hirdetés

A nap végén Balázs Antal mondott köszönetet mindazoknak, akik szolgálatukkal, önkéntes munkájukkal és támogatásukkal hozzájárultak a Lendület megszervezéséhez. A találkozó közös hálaadással és a KRISZ himnuszának eléneklésével zárult.

Felemelő érzés volt látni, hogy Kárpátalja szinte minden részéről érkeztek fiatalok, akik nyitott szívvel keresték Isten közelségét és örömmel élték meg az együttlét ajándékát. A XVI. Lendület Ifjúsági Találkozó ismét bizonyította: a háború okozta megpróbáltatások sem tudták megtörni a kárpátaljai magyar református ifjúság hitét és közösségi erejét. Amíg ennyi fiatal vágyik Isten igéjére, a közösségre és a szolgálatra, addig van remény, van jövő, és van miért bizakodással tekinteni a holnap felé.

Gyurkó Teodóra