Jelenleg 12 kereskedelmi hajó tart ukrajnai kikötők felé a Fekete-tengeren - közölte Dmitro Pletencsuk, az ukrán haditengerészet szóvivője szerdai kijevi sajtótájékoztatóján.
A tisztségviselő kifejtette, hogy az ukrán kikötőket további három hajó készül elhagyni az újonnan létesített folyosón, amelyen már tíz hajó elindult.
Pletencsuk megjegyezte, hogy a Fekete-tenger helyzete jelenleg ellenőrzés alatt áll, de bonyolult. "Elvileg minden a szokásos módon folyik" - mondta. Az Interfax-Ukrajina hírügynökség arra emlékeztetett, hogy szeptember 26-án a szóvivő beszámolója szerint hét hajó már elhagyta Odessza kikötőit az ideiglenes humanitárius folyosón.
Olekszandr Kubrakov infrastrukturális miniszter egy fórumon megerősítette, hogy már tíz hajó áthaladt az ukrán fekete-tengeri folyosón. Kiemelte, hogy ezek között már nemcsak mezőgazdasági, hanem kohászati termékeket szállító hajók is vannak. A tárcavezető szerint a jelenlegi folyosó működésének előfeltételei, akárcsak a gabonakezdeményezés esetében, katonai jellegűek voltak. "Ez most is így van - sok minden történt a Fekete-tengeren, ami korábban nem: jelentős károk keletkeztek egy Novorosszijszk melletti partraszálló hajóban, és sok-sok más dolog. A Fekete-tengeren még nem sikerült megállapítani a katonai paritást, de a helyzet határozottan nem ugyanaz, mint hat hónappal ezelőtt" - mondta Kubrakov. A miniszter szerint a tengeri folyosó léte csak két esetben válhat viszonylag garantálttá: Ukrajna háborús győzelme után vagy a gabonamegállapodás forgatókönyve alapján.
"A mi álláspontunk a következő: tíz hajó már belépett erre az ideiglenes folyosóra, amelyet az ukrán haditengerészet létesített, a világ minden nemzetközi rendszerében regisztrált, hivatalosan elismert" - mondta. Hozzátette, hogy Oroszország most az ukrán kikötői infrastruktúra elleni támadásokra összpontosít, s egyúttal reményét fejezte ki, hogy az ukrán légvédelem egyre hatékonyabban fog működni a térségben.
Oroszország júliusban nem hosszabbította meg az ukrán gabona Fekete-tengeren keresztüli szállítását garantáló, az ENSZ-szel és Törökországgal kötött megállapodást.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.
Pokoli hibák sorozata okozta negyven éve a nukleáris katasztrófát.
Az elnök sértetlen, de a vacsorát lefújták.
Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.