Az orosz erők tüzet nyitottak egy szállítóvállalatra Herszonban hétfő délelőtt, a támadás következtében négy civil sérült meg - közölte Olekszandr Prokugyin, a régió kormányzója a Telegramon.
A tisztégviselő szerint a városban két sérült súlyos állapotban van. Ihor Klimenko belügyminiszter a Telegramon hozzátette, hogy az ágyúzás során a KORD különleges alakulat tagjainak sikerült megmenteniük egy civil lakost, akinek egy robbanásban leszakadt a lába, és az állapota válságos. "Egy rendőrautó is tűz alá került, két rendőr sérült meg, egyikük súlyosan" - írta a tárcavezető.
Az Ukrajinszka Pravda hírportál helyi kormányzói hivatalok jelentéséiből készített hétfői összefoglalójában azt emelte ki, hogy az elmúlt nap során Ukrajna-szerte öt helyi lakos vesztette életét, és 16 sebesült meg az orosz hadsereg támadásai következtében.
Az ukrán katonai hírszerzés sajtószolgálata Telegram-csatornáján közzétett közleményében arról számolt be, hogy ukrán drónok támadták meg az oroszországi Szmolenszkben lévő repülőgépgyárat, ahol H-59-es rakétákat gyártottak. A közlés szerint a négy drónból három eltalálta az üzemet. Mihajlo Fedorov miniszterelnök-helyettes, digitális fejlesztési miniszter pedig a Telegramon arról adott hírt, hogy az ukrán "drónhadsereg" a múlt hét folyamán rekordszámú orosz tüzérségi fegyvert talált el: 69 tarackágyút és 17 önjáró tüzérségi egységet. Hozzátette, hogy a drónkezelők összesen 220 orosz járművet találtak el, köztük 33 harckocsit, 41 teherautót és "egy csomó hadfelszerelést".
Az ukrán vezérkar hétfői helyzetjelentése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége mostanra meghaladta a 279 ezret. Az ukrán erők vasárnap megsemmisítettek egyebek mellett 15 harckocsit, 48 tüzérségi és három légvédelmi rendszert, valamint 18 drónt.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Ternopil egy része áram nélkül maradt.
Egy 48 éves katonát tartóztattak le Rivne megyében, miután tüzet nyitott a TCK-munkatársakra. Ketten megsérültek.
Súlyos baleset történt Lemberg megyében, ahol egy személyvonat darus autóval ütközött. A mozdonyvezető a helyszínen életét vesztette.
A Huszti járásból származó Vaszil Rohacs 2026. április 16-án vesztette életét a fronton.
A munka ünnepe a munkavállalói jogokért folytatott nemzetközi küzdelemből nőtte ki magát.
A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.
"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.
Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.