A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
"Mi békét akarunk. De nem akarjuk mindenáron, garanciák nélkül" - hangsúlyozta Macron.
A brit kormányfő szerint a brit-francia megállapodás alapján az ukrajnai háború lezárásáról elkészítendő terveket az érintett országok áttekintik majd az Egyesült Államokkal is.
Ursula von der Leyen szerint közös, európai szintű álláspontra kell jutni például olyan területeken, mint az élenjáró technológiájú légvédelmi pajzs kialakítása.
"Az ukrán-orosz háborúban Lengyelország Ukrajna oldalán áll" - jelentette ki, aláhúzva: ezt nemcsak a megtámadott ukránokkal vállalt szolidaritás követeli meg, hanem Lengyelország biztonsága is.
A brit kormányfő megismételte azt a többször is hangoztatott véleményét, hogy amerikai biztonsági garanciavállalások nélkül nem lehetne garantálni a megállapodást, és az egyezménynek nem is lenne elrettentő ereje.
A 47 éves katona 2023. augusztus 20-án vesztette életét.
Az USAID figyelmeztetett, hogy a program leállítása az ukrán energiahálózatot még sebezhetőbbé teszi, ami nemcsak a gazdaságot, hanem az ország védelmi képességeit is negatívan befolyásolhatja.
„Biztosan tudom, hogy az amerikai kormányzat rendkívül elkötelezett amellett, hogy tartós béke jöhessen létre Ukrajnában. Ehhez nyilvánvalóan az szükséges, hogy mindannyian közösen dolgozzunk e cél érdekében” – mondta a főtitkár.
Duda kijelentette: az eddigi tapasztalatokat figyelembe véve, nem lát az Egyesült Államokon kívül olyan erőt a világon, mely "képes volna megállítani az orosz agressziót".
Zelenszkijt vasárnap fogadja III. Károly király is.
Miközben az Egyesült Államok elutasítja Ukrajna további támogatását, az európai szövetségesek egyesítik erőiket, és előre lépnek a biztonsági vákuum betöltése érdekében.
Zelenszkij azt írta: Ukrajna nagyon hálás az Egyesült Államoknak az amerikai kormány által nyújtott segítségért.
Az ukrán államfő a Fox News hírtelevíziónak adott interjúban fejtette ki véleményét a pénteki szóváltással kapcsolatban.
"Kitartunk Ukrajna mellett. Eljött az ideje annak, hogy Európa növelje erőfeszítéseit" - reagált Petr Pavel cseh államfő.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel és J. D. Vance alelnökkel tárgyalt pénteken a washingtoni Fehér Házban Oroszország Ukrajna elleni háborújáról, a megbeszélés végig emelt hangon folyt.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken idő előtt elhagyta a Fehér Házat, miután összetűzésbe került Donald Trump amerikai elnökkel és J. D. Vance alelnökkel.
Sir Keir Starmer, az Egyesült Királyság miniszterelnöke számos európai vezetőt és az Európai Unió vezetőit hívta meg egy vasárnapi csúcsra, hogy „előmozdítsák” Ukrajna és a biztonság ügyét.
Az Egyesült Államok nyitott egy ásványkincsekre vonatkozó megállapodásra Oroszországgal – mondta Steve Witkoff, Donald Trump amerikai elnök közel-keleti megbízottja.
A szövetség átmeneti szálláshely és táborozási lehetőségek biztosításával, eszközadományokkal, kulturális programokkal és pedagógusoknak szóló képzések, találkozók szervezésével nyújtott támogatást.
Az orosz hadsereg háborús vesztesége meghaladta a 874 ezer katonát
Ukrajnában mintegy 20 ezer ismert lelőhely található 116 ásványból, köztük több mint 20 kritikus fontosságú ásványból és ritkaföldfémből, a készletek értéke pedig eléri a 11,5 ezermilliárd (vagyis billió) dollárt.
Az amerikai-brit kereskedelmi megállapodás esélyét Donald Trump "jónak" nevezte.
Törölték Kaja Kallas, uniós főképviselő és Marco Rubio amerikai külügyminiszter találkozóját.
A védelmi iparunknak szüksége lesz egyes nyersanyagokra, amelyek abszolút kulcsfontosságúak a saját fegyverrendszereinkhez - hangsúlyozta a francia miniszter.
Az amerikai-brit csúcstalálkozó kiemelt témája az ukrajnai békefolyamat elindítása és az Ukrajnának adható biztonsági garanciák kérdése.
Budanov szerint Oroszországnak most sürgősen szüksége van a fegyverszünetre, mert "ha 2026-ig nem szabadul ki a háborúból, elveszíti az esélyét arra, hogy vezető szerepet töltsön be a világban".
A kémfőnök kijelentette, hogy Oroszország 2023 óta azon munkálkodik, hogy valahogy destabilizálja az ukrajnai politikai helyzetet.
Az ukrán légtér és tengerek biztonságának fenntartása nem kevésbé fontos, ha nem fontosabb. A szárazföldnek, a légtérnek és a tengereknek fókuszban kell lennie.