A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Több mint 1788 gyerek szenvedett különböző súlyosságú sérüléseket.
Az Európai Unió célja, hogy támogassa Ukrajnát az ENSZ Alapokmányának elvein és a nemzetközi jogon alapuló átfogó, igazságos és tartós béke elérésében.
Többen meghaltak, illetve megsebesültek az orosz hadsereg szerda éjjeli rakétákkal és drónokkal végrehajtott légitámadásában, az odesszai kikötőt is találat érte.
Emmanuel Macron azon országok vezérkari főnökeit hívta meg Párizsba, amelyek hajlandóak valamilyen módon hozzájárulni a béke garantálásához Ukrajnában.
Ukrajna csaknem 40 milliárd euró külföldi pénzügyi támogatást kapott költségvetésének támogatására 2024-ben.
Az elnök nagyon fontos lépésként értékelte az ukrán beleegyezést, és hangsúlyozta, hogy amennyiben Oroszország nem egyezik bele a tűzszüneti tervbe, az további nagyon sok ember életébe kerül majd.
Az amerikai elnök azt mondta: szeretné, ha együtt zárnák le az ukrajnai háborút.
Ukrajna nyilatkozata után Oroszország azonban légitámadást intézett Kijev és Harkiv ellen.
Az uniós intézmények vezetői üdvözölték a tűzszünetre irányuló megállapodást.
Itt a nagy bejelentés: megállapodott egymással Ukrajna és az Egyesült Államok, jelentős lépés a béke felé.
Kijev elfogadta a tűzszünetet, Washington küldi a fegyvereket.
Megegyezett Ukrajna és az Egyesült Államok.
A teljes körű háború kezdete óta a legnagyobb dróntámadást intézte az ukrán hadsereg keddre virradó éjjel Oroszország moszkvai régiója ellen.
A tárgyalások célja egy Ukrajnát védő nemzetközi biztonsági erő létrehozása – közölte hétfőn egy francia katonai tisztviselő.
Az ukrán delegáció vezetője, Andrij Jermak elmondása szerint azon dolgoznak az amerikai féllel, hogy igazságos és tartós békét teremtsenek Ukrajnában.
Az ukránok szerint Oroszország célja egész Ukrajna elfoglalása.
Számuk a vizsgált hónap végén meghaladta a 4 millió 285 ezret.
2022 októberében önként állt be a hadseregbe.
Donald Trump amerikai elnök különmegbízottja, Steve Witkoff moszkvai látogatást tervez, hogy találkozzon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
Ugyanakkor biztosította, hogy az ukrán katonákat nem fenyegeti a bekerítés veszélye a Kurszki területen.
A brit kormányfő megerősítette, hogy brit illetékesek készítették fel az ukrán kormány tagjait a szaúd-arábiai amerikai-ukrán tárgyalásokra.
Az ukrán elnök egynapos látogatása során találkozik Mohammed bin Szalmán miniszterelnök-trónörökössel.
Az ukrajnai háborút lezáró béke elérése érdekében az ellenzéki politikus úgy vélte, hogy "mindenekelőtt a nyugatiakat kellene egy asztalhoz ültetni".
Donald Trump amerikai elnök kijelentette, hogy országa folytathatja a hírszerzési információk megosztását Ukrajnával.
Ennek ellenére volt képes "jól elboldogulni" Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
Az ukrán katonai hírszerzés (GUR) drónjai csapást mértek az oroszországi Szamarai területen található Novokujbisevszk olajfinomítóra hétfőn.
Hozzátette, hogy a Starlink nélkül az ukrán kommunikációs vonalak összeomlanak, mivel az oroszok minden más kommunikációt zavarhatnak.
Soltész Miklós a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban megtartott kápolnabúcsún mondott köszöntőjében kiemelte azt a hősiességet, amellyel a helyi magyarok kitartanak és kiállnak hitük, valamint a magyar nemzethez való tartozásuk mellett.
A vezeték korábban Nyugat-Szibériából Szudzsán keresztül szállította a gázt Ukrajnába, de év elején Ukrajna megszüntette a területén keresztül menő gáztranzitot.