Emmanuel Macron, Franciaország elnöke
Emmanuel Macron, Franciaország elnöke
 / Közélet

A gázai harcok leállításáról és az övezet újjáépítéséről, valamint az ukrajnai háború lezárását célzó tervekről is szó esett hétfőn Kairóban Emmanuel Macron francia államfő és Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök egyeztetésén, amelyet követően Macron leszögezte: mind Franciaország, mind pedig Egyiptom a békéért dolgozik.

Hirdetés

Szíszivel közös sajtótájékoztatóján a francia államfő elmondta: Párizs elkötelezett Egyiptom stabilitása mellett az egyre inkább bizonytalanabbá váló körülmények között is, kiemelve: támogatja az Egyiptom és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közötti megbeszéléseket.

A gázai háborúra kitérve bírálta a Gázai övezetet érő újabb támadásokat és sürgette az ott fogva tartott izraeli túszok azonnali elengedését.

Leszögezte továbbá, hogy teljes mértékben ellenez minden, a Gázai övezetben élők erőszakos kitelepítésére, illetve az övezet és Ciszjordánia Izraelhez csatolásáról szóló terveket.

„Ez a nemzetközi jogba ütközne és súlyos fenyegetést jelentene az egész térség, köztük Izrael biztonságára nézve is” – jelentette ki, továbbá hangsúlyozta: a Hamász iszlamista terrorszervezetnek semmiféle szerepet nem szabad játszania Gáza kormányzásában.

Elmondta azt is, hogy Franciaország támogatja az Arab Liga által március elején elfogadott, az övezet újjáépítéséről szóló tervet, amely szerinte reálisan közelíti meg a helyreállítás ügyét.

Az ukrajnai háborúval kapcsolatban színleléssel és időhúzással vádolta az orosz felet és felszólította Moszkvát, fogadja el a Donald Trump amerikai elnök által javasolt feltétel nélküli fegyvernyugvást.

„Csaknem egy hónapja annak, hogy Oroszország nem pusztán elutasítja ezt, ám fokozta is a civilek elleni támadásait, amelyek alig néhány napja is tragikus veszteséget okoztak Ukrajnában”

– jelentette ki.

Mint mondta, Párizs támogatja a háború végét célzó javaslatokat – amilyen Trumpé is –, és szilárd, tartós békére törekszik, amely garatálja Ukrajna és minden európai biztonságát. Macron nagyon szilárdnak nevezte Kairó az ukrajnai háborúval kapcsolatos álláspontját, kiemelve, hogy Párizs és Kairó nem alkalmaz kettős mércét Ukrajna és Gáza tekintetében.

A francia elnök elmondta továbbá azt is, hogy hazája szilárdan kiáll Libanon szuverenitása mellett, valamint aggodalmát fejezte ki az iráni nukleáris programmal kapcsolatban.

Az egyiptomi állami televízió tájékoztatása szerint az egyeztetések a vezetők stratégiai megállapodásokat is aláírtak a közlekedés, az egészségügy és az oktatás terén – jelentette az arab ország állami televíziója.

A háromnaposra tervezett látogatás során a tervek szerint Macron egyeztet majd II. Abdalláh jordániai királlyal is, illetve ellátogat a Sínai-félszigeten fekvő el-Arís városába - közölte a hirado.hu.


 

Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram 
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.