Két kínai katonát vettek őrizetbe Ukrajna védői a napokban, miután egy nagyobb, kínaiakból álló alakulattal összecsaptak a frontvonalon – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ma délután Telegramon.
Zelenszkij szerint a hadifoglyok az orosz haderőben harcoltak, dokumentumaik és személyi adataik alapján egyértelműen kínai állampolgárok.
Az ukrán vezető azt állítja:
bizonyítéka van arról, hogy a két elfogott önkéntesnél lényegesen több kínai harcol az orosz haderőben.
Az ukrán hírszerzési szervek kiemelt figyelmet fordítanak rájuk.
Oroszország bevonta Kínát ebbe a háborúba Európában, közvetett vagy közvetlen módon, ez pedig egyértelműen azt mutatja, hogy Putyin nem akarja lezárni a háborút. A háború folytatását akarja. Ez reakciót kíván”
– írja Zelenszkij.
Az ukrán elnök szerint az Egyesült Államoknak és Európának nyomást kell gyakorolnia Kínára és Oroszországra is, hogy zárják le a katonai műveleteket és küldjék haza a külföldi önkénteseket.
Arra utasítottam az ukrán külügyminisztériumot, hogy azonnal lépjenek kapcsolatba Pekinggel és derítsék ki, Kína mit reagál erre”
– írja Zelenszkij.
Kína hivatalosan semleges, viszont régóta technológiai eszközökkel, járművekkel, katonai felszereléssel segíti az orosz hadsereget - közölte a portfolio.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke