Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője
Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője
 / Közélet

Az Európai Unió azt javasolja tagállamai állam- és kormányfőinek, hogy Moszkva helyet Kijevbe utazzanak május 9-én, hogy megemlékezzenek a náci Németország feletti győzelemről. Kaja Kallas, az EU vezető diplomatája még a politikai blokkhoz csatlakozni kívánó országoknak sem javasolja, hogy részt vegyenek a moszkvai katonai parádén.

Hirdetés

Az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Kaja Kallas hétfőn figyelmeztette az európai vezetőket, hogy ne vegyenek részt Moszkva május 9-i, győzelem napi ünnepségén, és inkább Ukrajna melletti szolidaritásukat mutassák ki

– írja a Politico.

Az orosz média szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök kormánya meghívót küldött Kína, India és Brazília vezetőinek, valamint az EU-tag Szlovákiának és Szerbiának, utóbbi a 27 tagú blokkhoz kíván csatlakozni.

„Ami szintén nagyon egyértelműen megfogalmazódott, és amit több tagállam is hangsúlyozott, hogy az Európa részéről nem fogják félvállról venni, ha bárki részt vesz a május 9-i moszkvai felvonulásokon vagy ünnepségeken, tekintettel arra, hogy Oroszország ténylegesen teljes körű háborút folytat Európában”

– mondta Kallas az újságíróknak Luxembourgban, a külügyminiszterek találkozója után. Kallas hozzátette, hogy az Európai Unió nem szeretné, ha a blokk bármely leendő tagja részt venne Putyin moszkvai ünnepségein.

Oroszország idén ünnepli a náci Németország feletti győzelem 80. évfordulóját, amelyben az oroszok úgy vélik, hogy a Szovjetunió részeként kulcsszerepet játszottak. A Szovjetunió 27 millió embert veszített el a második világháborúban, azonban ebből csaknem 10 millióan ukrán nemzetiségűek voltak, így csaknem minden negyedik ukrán életét vesztette 1941 és 1945 között. Ukrajna eközben május 9-én Kijevbe hívta az Európai Unió vezető tisztségviselőit és a tagállamok államfőit, hogy ellensúlyozza Oroszország katonai ünnepségét.

„Arra kértem minden tagállamot, valamint az intézmények képviselőit is, hogy amennyire csak lehet, látogassanak el Kijevbe, hogy valóban kifejezzük szolidaritásunkat és megmutassuk, hogy Ukrajna mellett állunk”

– mondta Kaja Kallas.

A Politico hangsúlyozta, hogy Orbán Viktor hivatala közölte, hogy a miniszterelnök nem vesz részt a moszkvai parádén. Robert Fico szlovák kormányfő azonban 2024 novemberében azt mondta, hogy részt fog venni az eseményen - közölte a hirado.hu.


 

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.