Az orosz offenzíva hatékonysága csökken.
Az államfő arról tájékoztatott, hogy Ukrajna pozíciói most erősebbek, mint a korábbi években.
Az orosz hadsereg áprilisban mintegy 120 négyzetkilométernyi terület felett veszítette el az ellenőrzést.
A nehéz körülmények ellenére az év eleje óta bekövetkezett területi változások mérlege Ukrajna javára alakult.
A főparancsnok elmondta, hogy Ukrajna aktív védekezést folytat.
Több mint 11 ezer orosz megszállót semlegesítettek.
A védelmi erők több mint 400 négyzetkilométernyi terület feletti ellenőrzést állítottak vissza.
"Teljesen egyértelmű, hogy el fogjuk ezt érni, csak idő kérdése" - tette hozzá.
Ukrajna múlt hét szerda és vasárnap között 201 négyzetkilométernyi területet foglalt vissza Oroszországtól.
A terület teljes „megtisztításához” még szükség van némi időre, de a művelet már a végső szakaszában jár.
Az aktív keresésnek és a csapásmérő akcióknak köszönhetően sikerült kiűznünk a megszállókat Kupjanszkból.
Az ukrán vezérkar harctéri helyzetjelentésében azt írta, hogy az elmúlt nap során 124 fegyveres összecsapást jegyeztek fel.
Egy nap alatt 1,3 négyzetkilométer területet szereztek vissza az orosz megszállóktól.
Zelenszkij szerint hét települést foglaltak vissza Dobropillja és Pokrovszk térségében.
Megtisztították az orosz csapatoktól Donyeck megyében Pankivka települést és a környező területeket.
A fő támadási irányokban négyszeres-hatszoros az előnyük.
Olekszandr Szirszkij azt írta: az ukrán erők átvették az irányítást Mihajlivka, Zelenij Haj és Volodimirivka felett.
Keddre virradóan Oroszország Iszkander-M ballisztikus rakétával és 52 drónnal támadta Ukrajnát, utóbbi légvédelme 26 drónt megsemmisített.
Az ukrán elnök szerint a diplomácia is szerepet kaphat Ukrajna területi egységének helyreállításában.
Az államfő hangsúlyozta egyúttal, hogy a diplomáciai út nem jár érdekek feladásával vagy az állam szuverenitásának megsértésével.
Az Oroszország által megszállt területeket diplomáciai úton lehet majd visszaszerezni - mondta az ukrán elnök.
Az elnök megjegyezte, hogy a partnerek által nyújtott támogatás jelenleg nem elegendő ahhoz, hogy Oroszországot teljesen kiszorítsák Ukrajna megszállt területéről.