Csehország lakosságának 47 százaléka támogatja Petr Fiala kormányának Ukrajna-politikáját, 31 százalék ellenzi, 19 százalék semleges, 3 százalék pedig nem nyilatkozott abban az országos felmérésben, amelyet a CVVM közvélemény-kutató intézet készített, és amelynek eredményét kedden hozták nyilvánosságra Prágában.
A közvélemény-kutatás eredményei szerint a hadianyagok szállítását Ukrajnának a megkérdezettek 58 százaléka támogatja, a pénzügyi, anyagi segítségnyújtást pedig 55 százalék.
Ami cseh katonák küldését illeti az esetleges nemzetközi békemissziókba, nagyjából egyforma a támogatók és ellenzők tábora: egy ilyen irányú lépést az emberek 45 százaléka támogatna, 43 százalék viszont ellenezne. A békemissziókban részt vevő cseh katonák esetleges bekapcsolódását a katonai akciókba az emberek 71 százaléka ellenzi.
A megkérdezettek 66 százaléka szerint az Oroszország által kirobbantott konfliktus veszélyezteti Csehország biztonságát, 71 százalék szerint Európa biztonságát, míg 74 százalék úgy vélte, hogy veszélyt jelent a világbékére is.
A csehek 55 százalékának az a véleménye, hogy a jelenlegi diplomáciai kezdeményezések fő céljának a béke megteremtését kell tekinteni, még akkor is, ha ez Ukrajna számára területi veszteségeket jelentene. A megkérdezettek 32 százaléka viszont azt állítja, semmi módon nem szabad engedni az agresszornak, vagyis Oroszországnak, míg 22 százalék azt válaszolta, hogy nem tud véleményt formálni az ügyben.
A megkérdezettek 77 százalékának meggyőződése, hogy fokozni kellene az Oroszországra nehezedő diplomáciai nyomást, 60 százalék pedig támogatná Oroszország teljes politikai és gazdasági elszigetelését.
Az országos felmérést március 14. és 25. között készítette a CVVM 1037 ember megkérdezésével.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.